Lehengerlő volt az Építők!

  • 2022.11.14.

ep csepel 1

A BLSZ I. 13. fordulójában a 43.sz. Építők a Csepel UFC-t fogadta. Az előző körben a Csepel UFC bravúrosan szerepelt a Csepel-Csep-Gól ellen, egy félidőt emberhátrányban játszva is döntetlent harcolt ki, ráadásul a győzelemhez is közel állt. Újabb nehéz meccsre készültek, de most az idén remekül szereplő Építők hengerét nem sikerült megakadályozniuk.

Az első helyezett Építők éllovashoz méltóan kezdte a meccset, és azonnal nyomást helyezett ellenfelére, amelynek eredményeként Allasmi Rami a 10. percben 12 méterről meg is szerezte a vezetést a kék-fehéreknek. 1-0 A gól után is gyors egymásutánban jöttek a hazai lehetőségek. Előbb Kovács Marcell passza után Lückl Levente lőtt ziccerben kevéssel fölé, majd Koós Bálint jobb oldali szabadrúgását követően Mészáros Dominik fejesét tornázta ki Boros Roland a kapu felső sarka elől.
A 18. percben megduplázta előnyét az Építők, Kmetykó Kevin beadása után Demeter Viktor fejelt a hálóba.2-0 A 35. percben végképp eldőlt a meccs, – nem mintha a játék képe alapján bárki is kételkedett volna a hazai sikerben – Kovács Marcell 13 méterről emelt szépen a kapuba. 3-0

A második félidőt is remekül kezdte a hazai csapat, az 50. percben egy élményszámba menő kontra végén Kovács Marcell jobbról adott középre, és a hosszún érkező Pálmai Zsolt 9 méterről a hálóba lőtt. 4-0
Folytatódott a nézők kényeztetése, az 56. percben egy 90-es éveket idéző szóló gólt láthattunk. Koós Bálint csak azt nem cselezte ki, aki elkerülte, 35 méteres szólója során 3 védőt is becsapott, majd 10 méterről a rövid sarokba bombázta a labdát. 5-0

A 64. percben, majdnem 6-0-ra módosult az eredmény, Demeter Viktor passza után a csereként beállt Nemes Martin lőtt kapufát.
Az Építők kissé visszavetett a tempóból és egy kicsit teret hagyott így a Csepelnek, amely így legalább a gólszépségversenybe be tudott szállni. A 77. percben Stoiacovici Dávid 19 méterről óriási gólt lőtt a jobb felső sarokba, ezzel kialakítva az 5-1-es végeredményt.

Az Építők első helyről várja az utolsó két tavaszi meccsét. A szereplése egy nagy rangadóval fog folytatódni, hiszen a Csepel-Csep-Gólt fogják fogadni, ez a találkozó jelenleg a bajnokság végkimenetele szempontjából is egy fontos találkozónak néz ki.

Pestifoci.hu