Magyar Kupa selejtező, 3. forduló: 43. SZ. ÉPÍTŐK SK – 1908 SZAC BUDAPEST 1:1 (0:1) tizeneggyesekkel 5:4

  • 2020.08.20.

2020.08.19. szerda 19:30 III. Kerület TVE pálya

Kires 7 –

Hámory 5 (Pintér 28p 7), Demeter (csk) 6,5, Kmetykó 7, Gergely 6 –

Mészáros 6, Fodor 6 (Borgulya 46p 6), Szabó 7, Gerhardt 6,5, Stampf 7 –

Kocsis 5 (Rozsáli 68p 6)

Gól: Stampf (85. perc 11-es)

Gólpassz: Szabó

Sárga: Szabó (49p), Kocsis (65p)

Dr. Hevesi Tamás:“Nem vitásan felemelőek ezek a továbbjutások, bár az ember szívének azért sok jót nem tesznek. Nagy dolognak tartom, hogy egy gyengére sikeredett első félidő után, változtatni tudtunk és egy egészen más második játékrészt produkáltunk. Mely alapján véleményem szerint megérdemelten jutottunk tovább.”

Az elmúlt heti kissé nyögvenyelős, de annál örömtelibb továbbjutása után máris következett az újabb megmérettetés. A Magyar Kupa Budapesti selejtezőjének 3. fordulójában, a 2. fordulót magabiztosan vevő, (a Svábhegyet 2:0-al búcsúztató) SZAC csapatát fogadtuk a Kerület pályán.

Ha azt mondtuk az Ika ellen, hogy az esélyek talán mellettünk szóltak, akkor most ez fordítottan volt igaz. A Kék-feketék fiatal, lendületes csapata az elmúlt évben felnőtt az osztály nagyjai mellé, sőt sokszor meg is húzgálta a bajszukat. A csonka pontvadászatban végül a 4. helyen zártak. Ősszel a két csapat Lőrincen mérkőzött meg egymással és ugyan 2:0-ra is vezettünk, de végül be kellett érnünk az 1 ponttal (2:2).

A mieinknél Szabados még hetekig maródi, de egyéb elfoglaltság miatt Orosz és Maczinkó sem tarthatott most a csapattal. A mez választás végül sajátosra sikeredett, mert kényszerből, a vendégek szín összetétele miatt, az idegenbeli, piros szerelésben kellett pályára lépnünk.

A vendégek az első perctől kezdve hatalmas energiákat mozgósítottak és folyamatos visszatámadásokkal igyekeztek (amit sokszor eredményesen is tettek) letámadni a mieinket.

A meccs első lehetősége is egy ilyen szituációból adódott. A 14. percben Demeter kényszerült cselezgetésere utolsó emberként, végül pontatlanul passzolta hátra a labdát, ezzel szinte indítva a jobb összekötő helyén Gombkötőt, aki végül a 16-os sarka környékén a büntetőterületen belülre lépve 14 méterről a rövid felső fölé-mellé küldte a labdát. A 17. percben egy lendületes vendég előretörés után Demeter szabálytalankodott a kapunktól 18 méterre. A kecsegtető helyzetből (középről) elvégzett szabadrúgást Horváth L. gyengén a sorfalba lőtte.

Válaszképpen (Gergely és Mészáros jóvoltából) egy-egy elfutásunk és „izgalmas” beadásunk volt mindkét szélen. Bár ebben az időszakban igencsak megfojtotta a játékunkat a vendég együttes, ennek ellenére egy elkerülhető góllal szerzett vezetést a SZAC. A 22. percben egy jobb oldali, a kapunktól 30 méterről elvégzett szabadrúgást tekertek be középre a vendégek, melyből kavarodás alakult ki a büntetőterületünkön belül. Már úgy nézett ki, hogy felszabadul a kapunk, Mészáros is menthetett volna a jobb ötös sarkánál, azonban a labda csak vissza került középre, ahol Koritár felugorva 5 méterről a bal alsóba bólintott 0:1.

A 28. percben kényszerű cserét is végre kellett hajtanunk, Hámory helyett Pintér folytatta. A 34. percben ismét egy vendég pontrúgás borzolta a kedélyeinket. Most a volt 43-as játékos Nagy D. célozta meg a kapunkat 20 méterről, az erős, kellemetlenül lecsapódó labda Kires előtt lepattanva kijött a hálóőrünkről, aki viszont merész vetődéssel azért másodszorra csak megkaparintotta a labdát a berobbanók elől. A 36. percben komoly egyenlítési lehetőséget szalasztottunk el. Mészáros a félpálya jobb oldalán remekül emelt a mélységből induló Szabó elé, aki egyedül roboghatott, a kapujából messze kifutó Illés előtt érte el a labdát, amit a 16-os jobb sarka előtt ügyesen el is emelt a hálóőr mellett, a labda azonban néhány centivel, de a bal alsó mellett hagyta el a játékteret! A 37. percben Szabó bal oldali alapvonal közeléből gurított vissza Stampf elé, aki 14 méterről a rövidet célozta meg, de Illés a helyén volt és vetődve biztos kézzel hárított.

Az első félidő a szenvedésről szólt. A vendégek rengeteget futottak és így mindenhol ott voltak. Ezért mindkét oldalon – különösen nálunk – sok volt a pontatlan passz és a labdavesztés. Gyömöszölték egymást a csapatok, de a sok mezőnyhiba miatt a kapuk alig-alig forogtak veszélyben. Ebben a játékrészben kevés volt a végigvitt támadásunk. Tény az, hogy ebben a félidőben a vendégek akarata érvényesült.

Nem úgy a másodikban! A fordulás után, ha nem is egycsapásra, de minden megváltozott. Szerkezetet is váltottunk, illetve a védekezőbb Fodor helyett a támadóbb Borgulya lépett pályára.

Az a félidő már sokkal inkább szólt rólunk. Egyre fokozódó és egyre nagyobb nyomás alatt tartottuk a vendég csapatot. A játék teljesen áttevődött a SZAC térfelére. A 62. percben a balról remekül befelé mozgó Borgulyát Szabó nagyszerű mélységi passzal játszotta meg. A szélsőnk teljesen egyedül vehette át a labdát a büntetőponton, azonban a labda elpattant tőle, pont Kocsishoz, aki 12 méterről ballal gyengén a kapust találta el! A 65. percben Stampf bal oldali szöglete a rövid ötösön beakadt Kocsis és egy védő közé, centerünk ébredt előbb, de fordulásból 5 méterről, ha néhány centivel is de fölé durrantott!

A 67. percben Mészáros tört be jobbról a 16-oson belülre 12 méteres lapos lövését vetődve védte a kapus. A 68.-ban Szabó másolta le az előbbi akciót, azzal a különbséggel, hogy ő nagy erővel fölé durrantott. A 69. percben a fellépő Demeter 22 méterről életerős lövéssel kínálta meg a vendég kapu bal alsó sarkát, azonban Illés most is a helyén volt és bravúrral oldalra ütötte a labdát! A 70. percben egy vendég kontra futott a jobb összekötő helyén, melynek végén Horváth L. kissé elkapkodva a lehetőséget 20 méterről a egy méterrel a bal alsó mellé küldte a labdát.

A 73. percben ismét egy átlövéssel kísérleteztünk. Stampf cselezte be magát a tizenhatoshoz, majd kissé balról ballal, néhány centit tévedve a hosszú sarok mellé küldte a labdát! A 77. percben Mészáros ment el a bal szélen, az alapvonaltól laposan visszapasszolta volna a labdát, de egy a röviden becsúszó, menteni igyekvő védő lábáról alig csorgott a bal kapufa mellé a labda. A 80. percben majdnem elment a meccs. Egy bal oldali vendég akció végén a visszajátszásból kavarodás alakult ki a kapunk előtt, melyre majdnem Gombkötő tett pontot, de estében 8 méterről a bal alsó kapufát találta el!

A túloldalon viszont a nyomásunk góllá érett! A 84. percben Szabó jobbról nagy lendülettel törtbe a büntetőterületen belülre, amikor is fedöntötték. 11-es! A labda mögé Stampf állt és bár a kapus eltalálta az irány, mégis védhetetlenül lőtt a kapu jobb oldalába 1:1.

Mivel az eredmény már nem változott, (ismét) jöhettek a büntetők. A vendégek kezdhettek. A mieinknél az első három rugó (Stampf, Pintér és Demeter) nem hibázott, ellenben Kires a harmadik vendég próbálkozást hárította! Mivel a következő körben a SZAC játékosa és Kmetykó is betalált, majd ez utolsóban a vendégek nem hibáztak, ismét Szabón volt a világ szeme. Középpályásunknak ma sem remegett meg a lába és a következő körbe lőtte a mieinket!

Ellentétes félidők. Minden másban megtartottuk az Ikarus elleni meccs forgatókönyvét. Az elsőben a SZAC akarata érvényesült. A sok futással, visszatámadással megölték a játékunkat, de utóbb a sajátjukat is. Ugyanis a második játékrészben mi tudtuk tartani az iramot, a vendégek azonban visszaestek. Az utolsó fél óra már szinte csak az egykapuzásunkról szólt. Szabó, Stampf és Mészáros is nagy mértékben feljavult. Azonban a helyzetkihasználással azért akad még egy kis gondunk. Bár felemelőek a büntetőkkel való továbbjutások, de azért be kell látnunk, hogy bajnokin ez „csak” két döntetlen eddig.  Pedig mindkét mérkőzésen a helyzetek alapján közelebb álltunk a győzelemhez. Szóval elől ki kell élesednünk a bajnoki rajtra, mert ez nem egy pontozásos játék.

A Magyar Kupa következő, 4. fordulója már a főtábláért megy! Ellenfelünk idegenben a Vízművek csapata lesz, a mérkőzésre pedig augusztus 26. vagy 27.-én kerül majd sor. De addig sem maradunk foci nélkül, hétvégén startol a BLSZI! Vasárnap az 1. fordulójában, 17-óra kezdéssel a Gázgyár otthonában lépünk majd pályára.