Mesteri gondolatok a BLSZ1. 10. fordulója előtt

  • 2016.10.21.

A 10. forduló következik a BLSZ1-ben. Az újabb kör előtt ismét Budapest legmagasabb osztályában szereplő csapatainak edzőit kérdeztük.

UNIONE FC – THSE-SZABADKIKÖTŐ

2016.10.22 Szombat 14:00

Az Unione múlt héten nagy verést kapott a Vízművektől, az éllovas THSE ellen nehéz lesz a javítás.

Szabó András (az Unione edzője): – A múlt heti nem a mi szombatunk volt. Gyorsan el kell felejteni. Gratulálok a Vízműveknek, ilyen gólkülönbséggel is megérdemelten nyert. A Sashalom évek óta nagyszerűen építkezik, most pedig vezeti is a tabellát. Jó meccseket szoktunk velük játszani. Rendeznünk kell a sorainkat, hogy most is jó meccs legyen, ez a célunk.

Strebek Marcell (a THSE edzője): – Múlt heti győzelmünkhöz semmi kétség nem férhetett, de egy szervezett, végsőkig küzdő jó ellenféllel találkoztunk, amely ha ezzel a felfogással lép pályára hétről hétre, akkor el fogja érni céljait. Most az osztály legveszélyesebb csapatához látogatunk, amelynél teljesen mindegy, hogy mi történt a múlt héten, vagy az előtt, hiszen kitűnő játékosállománnyal rendelkezik, és bármire képes lehet. Ennek fényében készülünk erre a feladatra.

FERENCVÁROSI FC – MŰEGYETEMI FC

2016.10.22 Szombat 14:00

Az első forduló óta nyeretlen FFC a Műegyetem ellen kijöhet a gödörből, bár könnyű dolga aligha lesz.

Bitó Tibor (az FFC edzője): – A múlt heti mérkőzésünk első félidejében kapusunk Kasza Attila tartott meccsben minket több nagy védést is bemutatott. Azonban fejeltünk egy öngólt, amit már ő sem tudott védeni. Érthetetlen módon az ellenfél 2-0 ás vezetésénél bátrabbak lettünk a második félidőben és egy szép támadás végén Nagy Roland az év gólját szerezte. Az utolsó 20 percben próbáltunk kiegyenlíteni, de ez nem sikerült és a 92.percben egy kontrából megkaptuk a 3. gólt. Tisztességesen helytállt csapatom, és ha játékban nem is, de küzdelemben és akarásban felvettük a versenyt és végig pariban voltunk. A héten sok a sérültünk és a betegünk, ennek ellenére úgy készültünk, hogy otthon tartjuk a régóta várt újabb 3 bajnoki pontot.

IKARUS BSE FEJLŐDŐ KERTV. – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK

2016.10.22 Szombat 14:00

A forduló rangadóján kiszámíthatatlan, hogy mi fog történni.

Dr. Hevesi Tamás (az Építők edzője): – Az elmúlt mérkőzés számunkra rettenetes volt. Az egész egy szenvedés volt, a hosszabbítás perceiben viszont a csapat megmutatta lelki erejét, és nem különben a szerencséjét. Az Ikarus ellen fel kell kötnünk a nadrágunkat, ha jó eredményt szeretnénk elérni. Remélem, hogy a játékosaink is átérzik, ennek a mérkőzésnek a jelentőségét.

Czinege László (az Ikarus edzője):  –  Katasztrófa volt a múlt heti meccsünk a játék és az eredmény tekintetében is. Nagyon halvány egyéni teljesítmények jellemezték a csapatot. Nagy érvágás a két pont elvesztése, de nem is érdemeltünk többet. Gratulálok a Pestszentimrének. Most egy rangadó következik, egy jó ellenfél ellen. Meglátjuk, hogy a várhatóan csúszós talaj kinek kedvez majd. Mi mindenképpen szeretnénk javítani és ismét följebb kúszni a tabellán.

PESTSZENTIMREI SK – HEGYVIDÉK SE    

2016.10.22 Szombat 14:30

Jó meccsnek ígérkezik a két csapat mérkőzése, sok gólos meccs várható.

Molnár Zoltán (a Pestszentimre edzője): – Stabil játékkal megérdemelt pontot hoztunk el az Ikarus otthonából, ha az elején berúgjuk, a helyzeteket szebb eredmény is lehetett volna. A következő feladat az, hogy a Hegyvidék ellen otthon tartsuk a 3 pontot.

Csucsi Nándor (a Hegyvidék SE másodedzője): – Ha borítéba tettük volna előre, akkor tökéletes lett volna a múlt heti eredmény. Ahogy történt viszont fájt a 95. percben kaptuk a gólt, bár azt gondolom, hogy a RAFC ellen így reális volt a dolog. Teljesen nem lehetünk elégedetlenek, csak amikor a a végén egyenlít egy relatíve előttünk járó csapat akkor az fáj. Nem vagyunk azért elkenődve. Most megyünk Pestszentimrére, ahol már régen jártunk, de a legutolsó meccsről jó emlékeink vannak. Vannak sérültjeink, így a pontszerzésben bízva megyünk.

RAFC – II. KER. UFC

2016.10.22 Szombat 14:30

A RAFC ünnepi hangulatban fogadja a hét közben a Vízműveket legyőző II. Kerületet. A találkozó után a pálya mellett az Animal Cannibals is fellép az Október Fest keretein belül.

Vörös Péter (a RAFC edzője): Egy izgalmas mérkőzésen vagyunk túl, a játék képe alapján igazságos eredmény született. Ezen a hétvégén is győzni szeretnénk, hogy ott maradjunk az élbolyban és komolyabb célokat is megfogalmazhassunk.

Moldován Tibor (a II. Kerület edzője): – Ahogy az előző beharangozóban említettem nagy szükségünk volt a győzelemre. Az Újbuda ellen ez sikerült is, hátul stabilak voltunk és sikerült gól nélkül lehozni a meccset. Ez a lendület kitartott a Vízművek elleni mérkőzésre, ahol a második félidő utolsó 20 percben lényegében már izgulnunk sem kellett olyan tetemes előnyre tettünk szert. Nagyon jól jött ez a 6 pont, a RAFC ellen is minimum egyet szeretnénk szerezni, bár tudjuk, hogy nehéz dolgunk lesz.

KELEN SC – TESTVÉRISÉG SE

2016.10.22 Szombat 17:00

Két olyan csapat fog játszani egymással, amely mindenre képes, és annak az ellenkezőjére is.

Varga László (a Kelen SC edzője): – A Műegyetem elleni mérkőzést végig kontroll alatt tudtuk tartani, de ennek ellenére nehezen tudtuk feltörni a védekezésüket. A Testvériségről tudjuk, hogy egy nagyon szervezett, jó csapat, úgyhogy nehéz dolgunk lesz a hétvégén.

Törőcsik András (a Testvériség edzője): – Múlt heti mérkőzésünk edzői pályafutásom egyik legkellemetlenebb eseménye volt. Sokáig emlékezni fogok rá. Úgy gondoltam, hogy a 2000-es olimpiai döntő után ilyen nem fog történni, hogy ilyen előnyt valaki el tud herdálni. 90 percig lefutballoztuk az első helyezett Építőket, utána a hosszabbításban kaptunk két gólt, így végül csak egy ponttal távozhattunk. Ez a hozzáállás, amit a csapat mutatott most már remélem, hogy hosszabb távon eredményre fog vezetni.

ÚJ-BUDAI FC-VOYAGE – ASR GÁZGYÁR

2016.10.22 Szombat 19:00          

Az Újbuda veszélyes ellenfél, de az elmúlt év bajnoka a találkozó esélyese.

Metzger Tibor (az ASR Gázgyár edzője): – Az Inter kizárásával rendhagyóra sikerült a felkészülés. Két edzőmérkőzéssel próbáltuk formában tartani magunkat, úgy érzem, hogy ez sikerült. Az Újbuda ellen mindenképpen ezt szeretnénk bizonyítani, és győzelemre készülünk.