Mesteri gondolatok a BLSZ1. 18. fordulója előtt.
Az első olyan tavaszi forduló kerül megrendezésre, amely során az összes csapat pályára lép. Halasztások miatt csak ezen a hétvégén mutatkozik be az FFC és a Kelen is. Már pénteken megmérkőzik egymással a Hegyvidék és a Budafok, a többi mérkőzést szombaton rendezik! A Pénzügyőr múlt heti vereségével kissé nyíltabb lett a bajnoki címért folyó harc, de… Vajon az Ikarus legyőzi az éllovast megverő Építőket? A Sashalom mindhárom pontot otthon tartja a bombaformában lévő Unione ellen? Számos kérdést vethetnénk még fel a forduló előtt, de nézzük inkább, hogy mit várnak a BLSZ1. szakvezetői:
HEGYVIDÉK SE – BUDAFOKI LC
2015.03.13 Péntek 20:15

Mindkét csapat vereséggel zárta az előző fordulót. A Hegyvidék tartalékos felállásban bukott nagyot a Vízművek ellen, míg a Budafok a Sashalom ellen kellett, hogy vesztesen hagyja el a pályát. A piros-feketék ráadásul csapatkapitányukat veszítették a rangadón, Csabai Tamás pár hétig biztosan nem állhat Schróth Lajos rendelkezésére. Az előjelek egyik csapatnál sem a legjobbak, a legvalószínűbb eredmény a döntetlen.
Csucsi Nándor (a Hegyvidék SE másodedzője): – Múlt héten tompán, dinamika nélkül játszottunk, ehhez párosult egy kis nagyképűség is, így nem is lehetett más a mérkőzés, mint a 0-3. Vannak hiányzóink, és egyéb gondjaink, de bízunk benne, hogy hazai pályán egy jó eredményt tudunk elérni. Nehéz lesz, de fontos lenne, mert utána a remek erőkből álló Unione-hoz utazunk, ahol szintén nem mi leszünk az esélyesek.
Schróth Lajos (a Budafoki LC vezetőedzője): – A Hegyvidék egy nagyon masszív, jól szervezett csapat. Mindenképpen szeretnénk pontot, vagy pontokat szerezni, de szerintem nehéz lesz feltörni ellenfelünket, a kontráik pedig életveszélyesek. Több sebből vérzünk, ennek ellenére mindent megteszünk a jó eredmény érdekében.
FERENCVÁROSI FC – RAFC
2015.03.14 Szombat 13:00


Rossz időben, rossz pályán jó meccs várható! Az FFC és a RAFC találkozója sosem szokott unalomba fulladni. A zöld-fehérek már nagyon várják első meccsüket, de Vörös Péter két mérkőzésen hat gólt szerző csapata ellen komoly feladat előtt állnak. A ferencvárosiak egyelőre edző nélkül, maguknak rakják össze a csapatot, Katus Istvánt és Juhász Györgyöt jelölték ki maguk közül az irányításra.
Katus István (az FFC játékosa és mb. edzője): – Sajnos az ellenfél nem járult hozzá az esti mérkőzéshez, így kénytelenek leszünk egy játékra alkalmatlan pályán játszani. Esélyekről kár is beszélni. Az a csapat jöhet ki győztesen a meccsből, amelyik kevesebbet fog hibázni. Az FFC készen áll a mérkőzésre.
Vörös Péter (a RAFC játékos-edzője): – Előző fordulóban vereséget szenvedtünk, mert ellenfelünk egy góllal többet rúgott. Remélem, ezen a hétvégén most nekünk sikerül ez a bravúr!
PÉNZÜGYŐR SE – KELEN SC
2015.03.14 Szombat 13:00


A Pénzügyőr előző fordulóbeli meglepő veresége nem jött jól a tavasszal első meccsére készülő Kelennek. A hazaiak lehetőleg gólokkal feledtetnék a blamát, és erre nem is rosszak az esélyeik. Az is igaz viszont, hogy a két zöld-fehér csapat közös története során eddig a Kelen egyszer sem adta könnyen magát.
Vatai Attila (a Pénzügyőr SE vezetőedzője): – Ha a tabellára nézünk, akkor nem lehet kétséges a meccs vége, de a Kelen ellen az elmúlt másfél évben mindig nagyon szoros mérkőzéseket játszottunk, szó szerint „kikínlódtuk” a győzelmeket. Ez lesz a negyedik találkozásunk, lehet olyan, mint az előző három, csak három pontot kapjunk érte…
Lénárt László (a Kelen SC vezetőedzője): – Tavaly ősszel sikerült megnehezíteni a fináncok dolgát, de sajnos pontot akkor az nem ért. A jó példa adott, hiszen múlt héten az Építők megmutatta, hogy a Pénzügyőr sem verhetetlen. Emiatt viszont várhatóan egy felpaprikázott ellenfél vár ránk. Finoman szólva sem mi vagyunk az esélyesek, de a labdajátékok közül, talán a labdarúgásban legkönnyebb eltüntetni a különbséget. Erre készülünk mi is.
KISE – FŐV. VÍZMŰVEK SK
2015.03.14 Szombat 14:00


Mindkét csapatnál edzőváltás volt a tavasszal, és mindkét edző sikeresen mutatkozott be a kispadon. A KISE a RAFC otthonában nyert, míg a Vízművek a Hegyvidéket győzte le idegenben. Ezúttal a papírforma a hazaiak mellett szól, de ahogy a múlt héten, úgy ez most sem zavarja valószínűleg a Vízműveket.
Kincses Béla (KISE): – Kétszer is vezetett a RAFC ellenünk, de szerencsére sikerült fordítanunk és megnyerni a meccset. Egy nagyon jó, élvezhető mérkőzést játszottunk. Úgy érzem, hogy megérdemelten nyertünk, a nagyobb akarat döntött a javunkra. Minden tiszteletem a csapatomé, remélem, hogy így folytatjuk tovább. Ez egy nagyon jó nyitás volt, de itt nem állhatunk meg. Emelt fővel, és lehetőleg győzelemmel szeretnénk elhagyni a pályát a Vízművek ellen is!
Schmél László (a Vízművek vezetőedzője): – Jól jöttünk ki a múlt heti mérkőzésből, még nem számítottunk erre a sikerre. Most ismét egy jól szervezett, jól összerakott csapat ellen lépünk pályára. Tisztelve az eddigi szereplésüket, és eredményüket egy hátul stabil, elől pedig veszélyes játékkal szeretnénk meglepni őket.
IKARUS BSE – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK
2015.03.14 Szombat 14:00


Az Ikarus számára 17 forduló után újra reális látótávolságra került az első hely, köszönhetően most következő ellenfelének, amely legyőzte az eddig szinte megállíthatatlanul menetelő Pénzügyőrt. A XVI. kerületiek merész álmainak megtartásához, csak a győzelemben gondolkodhatnak, ugyanakkor a nyilván feldobott Építők aligha fog ehhez asszisztálni.
Krampek Nándor (az Ikarus BSE vezetőedzője): – Nyögvenyelős győzelmet arattunk a múlt héten a Testvériség ellen. Az első félidőben nem tudtuk kihasználni a helyzeteinket, így a második félidőben majdnem meglepetés született. Hazai pályán az esélyesek önbizalmával lépünk pályára, de az Építők Pénzügyőr elleni sikere odafigyelésre int minket.
Dr. Hevesi Tamás (a 43.sz. Építők vezetőedzője): – A szezon elején folyamatosan a bajnokság elején állókkal játszunk. Most is egy ilyen mérkőzés következik. A Pénzügyőr ellen megmutattuk, hogy bárki ellen tudunk sikert elérni, az Ikarus ellen sem feltett kézzel lépünk pályára.
THSE-SASHALOM – UNIONE FC
2015.03.14 Szombat 14:30


A Sashalom komoly diadalt aratott Budafokon, de most egy újabb kemény feladat vár rá. A tavasszal még gólt sem kapó Unione, ha legjobb csapatával áll fel, akkor akár meg is lepheti ellenfelét.
Strebek Marcell (a THSE vezetőedzője): – A Budafok ellen a múlt héten egy hat pontos találkozón sikerült eredményesnek lennünk! Értékes győzelem volt, ami több szempontból is erőt adhat a folytatásra. Most azonban talán a legnehezebb feladat előtt állunk, hiszen aktuális ellenfelünk, ha jó napot fog ki, aligha állíthatja meg őket bárki ebben a bajnokságban. Pillanatnyi helyezésük semmit nem számít, és a pontvadászat végére már nem a táblázat hátsó régiójában fogjuk őket megtalálni. Csapatom viszont nem véletlenül szinte napra pontosan egy éve nem talált legyőzőre hazai pályán, így ez joggal adhat nekünk okot a bizakodásra!
Szabó András (az Unione vezetőedzője): – A bajnokságban eddig a Sashalom volt az a csapat, amelyiktől a legegyértelműbb vereséget szenvedtük el. Most úgy érzem, hogy ez egy más meccs lesz, mint az őszi, és meg tudjuk mutatni, hogy nincs akkora különbség a két csapat között.
SZT. PÁL AKADÉMIA – RTK-VASLÓ
2015.03.14 Szombat 15:00


Ez a kiesési rangadó mindkét csapat számára rendkívüli jelentőséggel bír. Valószínűleg az utolsó pillanatig küzdenek majd a játékosok. A vesztes nagyot veszít!
Takács György (a Szent Pál Akadémia vezetőedzője): – Az Unione elleni mérkőzést már lezártuk, kielemeztük, megbeszéltük a problémákat, és mindenképp szeretnénk javítani az RTK ellen!
Szakál Béla (az RTK elnöke): – Szombaton már elvileg egy jobb felállásban tudunk felállni. Visszatérnek a sérültjeink, eltiltottjaink, és így remélem, hogy meg fogjuk tudni nyerni ezt a nagyon fontos rangadót.
VOYAGE SE – TESTVÉRISÉG SE
2015.03.14 Szombat 19:00

A tavalyi Budapest Kupa két döntőse most a Fáy utcában csap össze egymással. A Testvériség két vereséggel kezdte az őszt, a Pénzügyőr és az Ikarus elleni kudarc akár még bele is férhet számukra, de a Voyage ellen már egészen biztos, hogy nagyon nem szeretnék vesztesen elhagyni a pályát. Ez nem lesz könnyű feladat a zöld-fehéreknek, hiszen a múlt héten az RTK otthonában nyerő hazaiak a mérkőzés favoritjai.
Wágner Ádám (a Voyage SE vezetőedzője): – Az RTK-Vasló elleni mérkőzés – így utólag – számomra különleges jelentőséggel bírt, hiszen ez volt az első bajnoki győzelmem a fiúkkal, így már nem fogok úgy visszavonulni, hogy ez sem történt meg velem az életben. Idegen környezet, füves pálya érzete, bajnoki találkozón gólok szerzése és 3 ponttal gyarapodás – így tudnám összefoglalni a mögöttünk hagyott találkozót. Színvonal emelkedést várok önmagunktól a Testvériség SE elleni összecsapáson. Természetesen bizakodóak vagyunk, és dolgoztunk azon a héten, hogy ez bekövetkezhessen.
Törőcsik András (a Testvériség SE másodedzője): – Úgy érzem, hogy egy nagyon szervezett Ikarus ellen egy tipikus 0-0-s meccset játszottunk, amelyet egy „szerencsétlen” góllal elveszítettünk. A Voyage ellen szeretnénk javítani.

