Mesteri gondolatok a BLSZ1. 18. fordulója előtt
Unione – RAFC
2017.03.11 13:00 III. Kerületi TVE Sporttelep
Szabó András (az Unione FC vezetőedzője): – Jó csapattal fogunk játszani, amely a bajnoki címre is esélyes. Nehéz, de remek mérkőzésre számítok, mert egy stílusos ellenféllel fogunk megmérkőzni. Természetesen szeretnénk szaporítani pontjaink számát.
Vörös Péter (a RAFC vezetőedzője): – Hétvégén sikerült végre nyerni, bár nem a legjobb játékunkkal, de úgy érzem folyamatosan haladunk előre. Javulásra számítok és győzelemre a következő mérkőzésünkön is.
Ferencvárosi FC – Pestszentimrei SK
2017.03.11 14:00 Goldball-Siketek pálya
Bitó Tibor (az FFC vezetőedzője): – A Rafc ellen sajnos magunkat sikerült megverni. Az első félidőben 5-6 százszázalékos ziccerünk volt, mégis 1-1 volt a szünetben. Posta Csaba félidő vége előtti súlyos sérülése több játékosomat is megzavarta fejben, így a második félidő teljesen az ellenfelünkké volt. Ők berúgták a helyzeteket, így megnyerték a mérkőzést.
Molnár Zoltán (a Pestszentimre vezetőedzője): – A múlt heti győzelmünkkel egy kellemetlen sorozatot zártunk le az orrunk alá korábban sok borsot törő Kelen ellen. Az FFC ellen remek futballhangulatot, csapatomtól további fejlődést és győzelmet várok.
THSE-Szabadkikötő – ASR Gázgyár
Elmarad Szabadkikötő Sporttelep
Strebek Marcell (a THSE vezetőedzője): – Végre hazai körülmények között léphetünk pályára, amit már nagyon vártunk. Fizikailag jól felkészített ellenfél következik. Az elmúlt közös mérkőzéseinken apróságok döntöttek, sajnos nem a mi javunkra. Ezen a találkozón többek között azért fogunk dolgozni, hogy a mérleg nyelve most felénk billenjen. Nem felhőtlen felkészülésünk miatt a tavaszi idény kezdetére nagyjából két hetes lemaradásunk volt. Úgy érzem ezt a lemaradást mára már bepótoltuk, és bizakodva nézhetünk a Gázgyár elleni rangadó elé!
Metzger Tibor (az ASR Gázgyár vezetőedzője): – Szeretném megköszönni a csapatnak a múlt heti szép születésnapi ajándékot, amely megalapozta az esti jó hangulatot is a további ünneplésre. A héten hektikus volt a felkészülésünk, vannak betegeink, sérültjeink. Próbáljuk rendbe tenni a csapatot erre a komoly erőpróbát jelentő mérkőzésre, és reménykedünk a lehető legjobb eredményben.
Kelen SC – Ikarus BSE
2017.03.11 15:00 Kelen SC Sporttelep
Varga László (a Kelen SC vezetőedzője): – Fájó vereséget szenvedtünk Pestszentimrén, mert rossz felfogásban futballoztunk. Jön az Ikarus, amely a bajnokság egyik legegységesebb, legjobban futballozó csapata, de szeretnénk megnehezíteni a dolgukat, és szeretnénk jó eredményt elérni.
Czinege László (az Ikarus vezetőedzője): – Nehéz meccset játszottunk a Testvériség ellen. Kapusunk remekül védett, két fontos ziccert is megfogott. Aztán párharcok tömkelege volt a pályán. Nem magas színvonalú, de nívós mérkőzés volt, egy nehéz ellenfél ellen. A helyzetek alapján az egygólos győzelmet megérdemeltük. Megint egy mérvadó meccs jön, nagyon kell nekünk a 3 pont a céljaink eléréséhez. Kötelező lenne megszereznünk, de az ilyen meccsek mindig nagyon nehezek.
Műegyetemi FC – II. Kerület UFC
2017.03.11 16:00 Goldball-Siketek pálya
Gallatz Kristóf (a Műegyetem vezetőedzője): – Az előző heti meccset gyorsan el kell felejtenünk, az első félidőben csak kóvályogtunk a pályán. Kedd óta a II. Kerület elleni meccsre készülünk, ahol hazai pályán pontszerzés a célunk.
Moldován Tibor (a II. Kerület vezetőedzője): – Lesz sok hiányzónk, de szerencsére a támadósorba visszatérőnk is van, Királyvölgyi Krisztián az előző félévben nem lehetett velünk. Szeretnénk megszerezni első győzelmünket, támadó futballal lépünk fel, ez biztos.
43.sz. Építők SK – Fővárosi Vízművek SK
2017.03.11 17:00 Goldball-Siketek pálya
Dr. Hevesi Tamás (az Építők vezetőedzője): – Jó rajt után ez a kényszerű szünet nem töri meg a lendületünket, hazai pályán nem is lehet más a célunk, mint a győzelem megszerzése.
Újvári Gábor (a Vízművek vezetőedzője): – A játék képe alapján biztató meccset játszottunk a tavalyi bajnokkal. Megtartottuk „jó szokásunkat”, gólgazdag mérkőzés résztvevői lehettünk. A Negyvenhármasok ellen sem adjuk alább egyértelmű célunk, hogy a bajnokság kiemelkedő csapatai közül legalább kettő ne tudjon győzni ellenünk!
A Testvériség SE – Hegyvidék SE mérkőzést későbbi időpontban rendezik.

