Mesteri gondolatok a BLSZ1. 23. fordulója előtt

  • 2016.04.15.

A 23. forduló előtt ismét Budapest legmagasabb osztályának szakvezetőit kérdeztük múlt heti mérkőzésükről, és az előttük álló találkozóról.

ASR GÁZGYÁR – UNIONE FC 

2016.04.16 Szombat 11:00

gazgyar vizmu2015 001

A Gázgyár hosszú idő után pontot veszített a Hegyvidék ellen, most a tavasszal elvétve pontot szerző Unione ellen már kötelező lenne a három pont megszerzése számukra, de az Unione ellen ritkán mehetnek biztosra a csapatok.

Metzger Tibor (az ASR Gázgyár vezetőedzője): – Sajnos sajátmagunknak köszönhetjük a múlt heti pontvesztést. Kezdődött azzal, hogy hamar kiállították a játékosunkat, talán túl szigorú is volt a döntés, de a továbbiakban is növelhettük volna az előnyünket. A ziccerek kimaradtak, a Hegyvidék pedig megbüntetett minket ezért. Ebből tanulnunk kell, és a héten a rutinos minden hájjal megkent Union remélem, nem fog túl sok borsot törni az orrunk alá, és meg fogjuk tudni nyerni a mérkőzést.

Szabó András (az Unione FC vezetőedzője): – Az Ikarus ellen a játékunk már valamelyest javult, és meg is nehezítettük a dolgukat, de az egyéni hibákat nem bírtuk el. Ha pontot, pontokat szeretnénk gyűjteni akkor, ezeket a hibákat le kell csökkentenünk. A játékunk már  helyenként közelített a tavalyihoz. A Gázgyár következik. Minden labdarúgó szereti a komoly kihívásunkat, a mi csapatunk is ilyen. Szeretnénk egy jó játékkal jó eredményt elérni, igazi férfimunka lenne, ha ez sikerülne.

FŐV. VÍZMŰVEK SK – SZT. PÁL AKADÉMIA

2016.04.16 Szombat 11:00

vizentpal2014 002

 Jó pár izgalmas mérkőzést vívott egymással már a két csapat, ez a mostani is jónak ígérkezik, érdemes kilátogatni Újpestre.

Újvári Gábor (a Vízművek vezetőedzője): Gyenge játékunk következménye volt a Testvériség elleni vereség. Egyetlen kapaszkodónk az lehet, ami eddig is volt, hogy a hajrában is képesek vagyunk gólokat rúgni. A nagy győzelemmel hangoló Szent Pál ellen fogcsikorgatva is kell küzdenünk, nem elég jól futballozni akarni.

Gelei Károly (a Szent Pál vezetőedzője): – A Voyage elleni győzelmünk akkor ér valamit, ha most a hétvégén is tudunk nyerni.

IKARUS BSE – BUDAFOKI LC

2016.04.16 Szombat 16:00

ikabudafok2

Két jól összerakott jó passzban lévő csapat találkozóján teljesen kiszámíthatatlan, hogy mi fog történni, a hazaiak és a vendégek győzelme  se lenne meglepetés.

Schróth Lajos A Budafoki LC vezetőedzője): – Az Inter mérkőzés első fele kiegyenlített játékot hozott, megszereztük a vezetést, de egy jól eltalált lövéssel egyenlített ellenfelünk. A második félidő egy cirkuszi komédia volt, folyamatos játék nem alakult ki, állandó reklamálások, fetrengések miatt kábé 20 perc volt a játékidő. Ennek ellenére voltak helyzeteink, nem tudtuk kihasználni, és a meccslabdánkból kaptunk egy véleményes lesgólt. Az Interes játékosok és szurkolóik viselkedése a mérkőzés után felháborító volt, ahogy ők viselkedtek az nem futballpálya környékére való. Az Ikarus-meccsel kapcsolatban azt gondolom, mindkét csapat nyerési kényszerben van, ahhoz, hogy elérje céljait. Háromesélyes a mérkőzés, akkor is, ha tudom, hogy az Ikarus egy jó csapat.

Czinege László (az Ikarus vezetőedzője): – Az Unione ellen úgy érzem, hogy jobbak voltunk, 60 percig mindenképp. Aztán érezni lehetett már a szerda-szombat ritmus okozta fáradtságot. A kulcsemebereink is elfáradtak. 3-0-ra vezettünk, de a végén még lógott a levegőben az x is. Most ismét egy olyan mérkőzés jön, amelyen létfontosságú a győzelem a céljaink eléréséhez. Egy jó ellenfél ellen, jó meccset, és fontos győzelmet várok!

KISE – HEGYVIDÉK SE

2016.04.16 Szombat 16:00

kise hegyvidek

A KISE két nagy pofon után van túl, most viszont papíron könnyebb ellenfél ellen játszik, ugyanakkor előzetesen a Hegyvidék is 3 ponttal számol.

Steer Ferenc (a KISE vezetőedzője): – A Sashalom ellen 35 percig jól tartottuk magunkat, utána 6 perc alatt két nagy egyéni hibából megpecsételődött a sorsunk. A második félidőben taktikai fegyelmezetlenségek tömkelegét hajtottuk végre, aminek nem is lehetett más a következménye, csak ez a csúfos vereség. Emiatt nagyon szégyellem magam és nagyon mérges vagyok a csapatra. Taktikai fegyelem nélkül nem lehet mérkőzéseket hozni. Egész héten próbáltunk rendet rakni a fejekben, azért, hogy ezután már ne fordulhassanak elő ilyen mentális problémák, és a csapat meghatározó emberei ne kövessenek el ezen a szinten megengedhetetlen hibákat.

Csucsi Nándor (a Hegyvidék SE másodedzője): – A múlt heti bravúrpont volt a javából! Természetesen nagyon örülünk neki,de már előre felé kell néznünk,számunkra nagy rangadó következik, ahol vesztesen nem hagyhatjuk el a pályát,ha ez meglesz akkor ér a múlt heti pont igazán valamit!

MŰEGYETEMI FC – TESTVÉRISÉG SE

2016.04.16 Szombat 16:00

ffc mfc 026

A Műegyetem közel állt a győzelemhez az FFC ellen, és az elmaradt siker még a fejekben van. A Testvériségnek nincs ideje gondolkodni, hiszen szerdán is meccset játszott, a RAFC elleni vereséget papíron most ki tudnák javítani.

Dr. Dózsa Attila (a Műegyetem vezetőedzője):  – A múlt heti kiállítás miatt egy kicsit gyengébben fogunk tudni felállni, de mindent megteszünk a Testvériség ellen a jó eredményért.

Törőcsik András ( a Testvériség SE másodedzője):  – Múlt hétvégén egy sima győzelmet arattunk viszont szerdán a RAFC ellen, amitől féltünk, beigazolódott. Egy-két játékosunk a győzelmektől eltelt, sajnos ennek volt köszönhető, hogy nem tudtunk pontot vagy pontokat szerezni. Reméljük, hétvégére kicsit elgondolkodtak a fiúk, és belátják, hogy nem a Harry Potter varázsolt, hanem az akaratuk miatt voltak a győzelmek!

VOYAGE SE – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK

2016.04.16 Szombat 18:00

epitok voyag

A Voyage a Szent Pál elleni csúnya vereség után az Építők ellen vigasztalódna, de a kék-fehér csapat nem az az ellenfél, aki ilyen ügyekben segítőkész szokott lenni.

Farkas Sándor (a Voyage SE vezetőedzője): – A Szent Pál ellenit találkozó olyan balul sült el, hogy próbáljuk a lehető leggyorsabban elfelejteni az eredményt. Nem is beszéltünk a mérkőzésről, hogy minél könnyebben át tudjunk siklani rajta. Próbálunk túl lépni ezen, meglátjuk, hogy a héten mennyit sikerült változtatni.

Dr. Hevesi Tamás (az Építők vezetőedzője): – Ismételten nem vettük figyelembe a pálya sajátosságait a RAFC ellen, ráadásul kellő elszántság sem volt a csapatban, így ennek csak vereség lehetett a vége. A cél a hétvégén az, hogy visszataláljunk a helyes útra, és ismét a valódi képességeinknek megfelelően futballozunk.

RAFC – THSE-SASHALOM

2016.04.17 Vasárnap 17:00

rafc budafok 002

A RAFC sorozatban játssza az érdekes, hangulatos meccseket, ráadásul jól is jön ki belőlük. Nagyon elkapták a fonalat Vörös Péterék, így bár a Sashalom esélyesebbnek tűnik, a hazai siker sem lenne nagy meglepetés.

Vörös Péter (a RAFC vezetőedzője):  – Úgy néz ki, hogy eddig sikeresen vettük a sorozatterhelést, amiben még benne vagyunk, de most érkezett el a legnehezebb mérkőzés, kíváncsian várom a kimenetelét, bízom a csapatban és a győzelemben!

Strebek Marcell (a THSE vezetőedzője): – Múlt héten egy önbizalom növelő, fölényes győzelmen estünk át. Most a tavasszal több fronton is remekül teljesítő RAFC csapatához látogatunk, amelyik egy nagyon jó és egységes csapattá kovácsolódott össze Vörös Péter kezei alatt. Azonban mint ahogy fordulóról fordulóra, most sem esélytelenként lépünk pályára, és ennek megfelelően is szeretnénk teljesíteni.