Mesteri gondolatok a BLSZ1. 25.fordulója előtt!
Már május 1-én megkezdődik a 25. forduló a BLSZ1-ben, az FFC és a Sashalom a Könyves Kálmán körúton majálisozik. A forduló nyitómeccse után a 3 napos hétvége hátralévő részében is több nagyon jó meccs kínál szórakozást a kilátogatóknak. Így várják Budapest legmagasabb osztályának edzői a fordulót:
FERENCVÁROSI FC – THSE-SASHALOM
2015. 05.01 Péntek 14:00

Minden a vendégek győzelme mellett szól, kivéve azt, hogy a várhatóan népes közönség nem őket akarja majd győzelembe hajtani. Egy feltüzelt FFC ellen pedig semelyik csapat sem mehet biztosra…
Katus István (az FFC játékosa és mb. edzője): – Sikerült újra bejelentkeznünk a kieső csapatok közé. Bízunk a jó szerencsében, és abban, hogy a mögöttünk álló csapatok nem szereznek pontokat a következő 6 fordulóban. Remélem, veszi a fáradtságot pár játékos és megjelenik a mérkőzésen, hogy ne újra 16-17 éves gyerekekkel kelljen kiállnunk.
Strebek Marcell (a THSE-Sashalom vezetőedzője): – Hétről hétre a játék minden elemében javuló irányt mutat csapatunk. Ha a sérülések elkerülnek minket, jó esélyünk van egy remek hajrára! Mostani mérkőzést sem vehetjük félvállról, hiszen a kiesés elől menekülő FFC ellen senki sem mehet biztosra. A hazaiak már többször megmutatták, hogy képesek jó eredményre, de ennek ellenére mi a három pontért érkezünk!
FŐV. VÍZMŰVEK SK – TESTVÉRISÉG SE
2015.05.02 Szombat 11:00


A Vízművek hiába játszott jól az Ikarus ellen, a kiállítás megpecsételte sorsukat, így nem tudták meglepetéssel javítani az RTK elleni kisiklást. Most itt egy újabb lehetőség a korrigálásra, de a Testvériség ellen ismét nem számíthat könnyű meccsre. Öhler László csapata. A vendégeknél nem játszhat Bacskai Bence, aki a múlt héten sérülést szenvedett az RTK ellen, nagy kérdés, hogy a remek karmester hiányát mennyire érzik majd meg a vendégek.
Schmél László (a Vízművek vezetőedzője) : – Az Ikarus elleni meccsen bejött a papírforma, ehhez kellett a mi fegyelmezettségünk és a játékvezető… A Testvériség ellen csak a győzelem számunkra az elfogadható eredmény.
Törőcsik András (a Testvériség SE edzője): – A múlt héten végre megszakadt a győzelmi sorozatunk egy nagyon jó pályán egy tehetséges játékosokból álló ellenféllel szemben, jó játékvezetés mellett. Az RTK otthonában átszakadt a gát, és sikerült gólokkal nyernünk. Vannak hiányzóink, de a Vízművek ellen ifistáinkkal a keretünkben a győzelem lesz a célunk.
PÉNZÜGYŐR SE – SZT. PÁL AKADÉMIA
2015.05.02 Szombat 13:00

A Szent Pál nagyon fontos három pontot szerzett a múlt héten az FFC ellen, és ezzel nagyot lépett előre a kiesés elleni harcban. A Pénzügyőr a bajnoki címért tett sokat az előző fordulóban a Voyage elleni szenvedős sikerrel. Ezúttal nehéz elképzelni mást, mint a listavezető újabb győzelmét.
Vatai Attila (a Pénzügyőr SE vezetőedzője): – A Voyage SE elleni mérkőzés 8 nap alatt a harmadik rangadónk volt, az Ikarus és a Budapest Kupa döntője után. A hazaiak stílusosan futballoztak, ezért minden tudásunkra szükség volt, végül az akaraterőnk segített minket a győzelemhez. Wágner Ádámnak és csapatának a továbbiakban sikereket kívánok. A Szent Pál Akadémia új edzőjük irányítása mellett folyamatosan fejlődik, ezért biztos, hogy ez más meccs lesz, mint a tavalyi, de nincs mese mindegy, hogy hogyan, de győznünk kell.
Takács György (a Szent Pál Akadémia vezetőedzője): -Az FFC ellen újból megéreztük a győzelem ízét, gólokat lőttünk jól játszottunk. Nagyon örültünk a sikernek. Pasarétre sem feltartott kézzel megyünk, szeretnénk meglepetést okozni!
KISE – HEGYVIDÉK SE
2015.05.02 Szombat 14:00


Nincs könnyű helyzetben Kincses Béla, hiszen a KISE vezetőedzője, hiába cserélhetne ötöt is a szabályok szerint a meccseken, ő örül mostanában, ha kettőt tud. Hetek óta kevesen vannak, és a múlt héten Zeis Nicolas is kidőlt a sorból. Mindenesetre a szűkös keret ellenére hazai pályán nem lenne meglepetés a kőbányaiak győzelme az egyébként remekül szereplő Hegyvidék ellen, de a vendégek sikerére sem kapná már fel senki a fejét.
Kincses Béla (a KISE vezetőedzője): – A Sashalom jobb volt a múlt héten nálunk, de a tizenegyesből kapott gólunk után fordult meg nagyon a mérkőzés, amely után nem tudtunk felállni. Azt nem forszíroznám, hogy jogos volt vagy sem a büntető, az ellenfél összességében jobban megérdemelte a győzelmet. A dobogósok ellen már lejátszottuk a mérkőzéseket, most a körülöttünk lévők következnek. Bár sok hiányzónk van, össze kell kapnunk magunkat, és otthon kell tartani a három pontot.
Csucsi Nándor (a Hegyvidék SE másodedzője): – Nagy taktikai csatát nyertünk meg múlt héten pénteken, aminek értékét az is növeli, hogy még sosem sikerült idáig legyőzni a RAFC csapatát, és most is nagyon kemény dió volt. A következő megméretés sem ígérkezik sétagaloppnak, a KISE már többször bizonyította, hogy minimum egy erős középcsapat! Nekünk a pozíciónk megtartása a célunk a következő két fordulóban így mindenképpen pontot vagy pontokat szeretnénk szerezni.
IKARUS BSE – VOYAGE SE
2015.05.02 Szombat 16:30

Szinte mindig izgalmas meccseket hoz ez a párharc, és ez most sem lesz másképp. Az Ikarus a Vízművek ellen visszatért a győztes útra, és most is csak a 3 pont lehet a célja. A Voyage remekül játszott a múlt héten a Pénzügyőr ellen, és bár kikapott 1-0-ra, a játékosok önbizalmának valószínűleg nem tett rosszat a szoros meccs, amin akár bravúrt is elérhettek volna. A két csapat szombati találkozóján bármi megtörténhet.
Krampek Nándor (az Ikarus BSE vezetőedzője): – Nehezebbre sikerült a Vízművek elleni mérkőzés, nagyon gyengén játszottunk. Sikerült magunkra húzni őket, cserélni kellett a változáshoz, de szerencsére hoztuk a kötelezőt. A Voyage ellen 180 fokos fordulatra van szükségünk, hogy nyerni tudjunk.
Wágner Ádám (a Voyage SE vezetőedzője): – Az elmúlt héten, a Pénzügyőr SE elleni mérkőzés előtt azt nyilatkoztam, hogy olyasmire készülünk, ami hangzatos lehet. A 0 – 1-es végeredménnyel nem egészen erre gondoltam, persze, szégyenkeznünk azért nem kell. Nem a tisztességes helytállásban, hanem pont, pontok szerzésében gondolkoztam a listavezető ellen. Ki-ki döntse el, hogy ehhez mennyire álltunk közel. Az Ikarus BSE elleni összecsapás előtt próbálom a fiúk felé azt közvetíteni, hogy higgyék el, a Voyage SE legnagyobb erénye a támadás, és ehhez az elvhez minden körülmények között ragaszkodniuk kell.
KELEN SC – UNIONE FC
2015.05.02 Szombat 17:00


Az Unione a bajnokság egyik legerősebb csapatává vált, viszont a Kelent utolsó helye ellenére nem érezzük a leggyengébbnek. Egy esetleges bravúr nagyot lendítene a hazai csapaton, de vajon benne van ez a meccsben?
Varga László (a Kelen SC vezetőedzője): – Annak ellenére, hogy a fiúk jól dolgoznak edzésen, sajnos a gól nem születik meg a meccsen, amivel nyerni tudnánk. Bizakodó vagyok abban, hogy ez bármikor megtörténhet, várjuk a lehetőségeket erre.
Szabó András (az Unione FC vezetőedzője): – Legfőképpen magunkat kell legyőzni a mérkőzés előtt, fontos, hogy ne becsüljük alá ellenfelünket utolsó helye ellenére, ha ezek sikerülnek, akkor esélyeshez méltóan tudunk szerepelni.
43. SZ. ÉPÍTŐK SK – RTK-VASLÓ
2015.05.03 Vasárnap 17:00


Az nem nagy titok, hogy az RTK számára fontosabb a meccs, de a Fáy utcában nagy fegyverténynek számítana a sikere jelenleg. Az Építők a favorit, de a rákosmentiek valószínűleg oroszlánként fognak küzdeni, így érdekes meccsre számítunk.
Dr. Hevesi Tamás (az Építők vezetőedzője): – A csalódást keltő Budafok elleni vereségen nem tudtunk túltenni magunkat, és az Unione ellen a megbeszéltek ellenére az első 20 percben fegyelmezetlenségi, és motivációs problémák miatt komoly hátrányba kerültünk. Bár feljavultunk a meccsen, de nem volt kérdés ellenfelünk megérdemelt győzelme. Vasárnap javítani szeretnénk!
Szakál Béla (az RTK elnöke): – Nincs könnyű dolgunk, de a lehetetlenben is bízunk…
RAFC – BUDAFOKI LC
2015.05.03 Vasárnap 17:30


A rákosszentmihályi pálya mindig magában hordozza a meglepetést. Kérdés ezúttal kit vernek át többször a kifürkészhetetlen göröngyök. A Budafok veszíthet többet ezen a meccsen, de a 10. helyen álló RAFC is egészen biztos, hogy örömet szeretne szerezni szurkolóinak.
Vörös Péter (a RAFC játékos-edzője): – Remélem, rúgunk egy gólt és remélem, nem kapunk, ha ez így lesz, akkor megnyerjük a mérkőzést, ennek feltehetően minden RAFC-os örülne!
Schróth Lajos (a Budafok vezetőedzője): – A mérkőzés összképét nézve kiegyensúlyozott játék folyt. Kialakítottunk három százszázalékos ziccert, amelyből kettőt kihasználtunk. Ellenfelünknek is volt három, inkább csak lehetősége, de nem tudott velük élni. Úgy gondolom, hogy összességében megérdemelt győzelmet arattunk egy meglepően jól játszó Kelen ellen. A RAFC gondolom jobb annál, mint a helyezése mutat, de külön nem készülünk a meccsre. Remélem, hogy a 4-5 ballagónk és érettségizőnk a mérkőzésen nem fog ballagni, és nyerni tudunk.

