Mesteri gondolatok a BLSZ1. 3. fordulója előtt
Minden csapat a fedélzeten, most mutatkozik be a BLSZ2-es bajnokságot százszázalékosan nyerő Inter, és a szintén újonc Műegyetemi FC. A forduló legnagyobb rangadójának a Budafok-Sashalom mérkőzés ígérkezik. A harmadik forduló előtt is Budapest legmagasabb osztályának szakvezetőit kérdeztük.
KISE – MŰEGYETEMI FC
2015.08.29 Szombat 11:00


BLSZ I-es bemutatkozására készül a KISE otthonában a Műegyetemi FC. Két éve még mindkét csapat BLSZ2-es volt, akkor a kőbányaiak jöttek ki jobban a közös párharcaikból, most is a hazaiak a mérkőzés favoritjai, de ha a vendégek az előző évadbeli formájukat hozzák, akkor meglepetést okozhatnak.
Kincses Béla (a KISE vezetőedzője): – Két hete a Voyage ellen a helyzeteink kimaradtak, ami pozitívum, hogy 0-2 után sem álltunk meg, és szépíteni tudtunk. Láttam biztató jeleket, úgy gondolom, hogy javítható hibákat vétettünk. A továbbiakban egy fiatalos lendületet szeretnék látni a csapatnál, ennek meg is vannak a jelei, de hát nehézségek mindig vannak. A tavalyihoz képest egy másik játékrendszerben fogunk játszani, ami jobban megfelel a mostani keretnek. Az újonc MAFC jelenleg egy jobban összeszokott csapat, mint a mienk, de remélem, hogy tudunk győzni, nagyon fontos lenne számunkra ez a siker!
Verschitz Péter (az MFC vezetőedzője): – Egyetemi csapat lévén nekünk bajos volt a felkészülésünk. Mivel a játékosok nagy része vidéken lakik, így mostanra mikor kezdődik a tanév, ekkorra jövünk igazán össze. Ezért is kellett az első két meccsünket halasztani. Nekünk ez egy nagy fegyvertény volt, hogy felkerültünk a BLSZ1-be, majdhogynem erőn felüli teljesítmény volt. Nagyon erősíteni nem tudtunk, a cél számunkra, hogy bennmaradjunk, és itt fejlődjünk tovább. Örülünk, hogy itt lehetünk, de be kell látni, hogy nehéz lesz elérni a céljainkat, ugyanakkor az a szép, ha van kihívás!
ASR GÁZGYÁR – TESTVÉRISÉG SE
2015.08.29 Szombat 11:00


A Gázgyár és a Testvériség is jó arcát mutatta az első mérkőzésén, és a két lendületes csapat találkozóján minden bizonnyal most is egy nagyon jó meccset láthatunk majd.
Metzger Tibor (a Gázgyár vezetőedzője): – Az előző fordulóban nem játszottunk, meglátjuk, hogy ez milyen hatással lesz ránk. Próbáltunk keményen készülni, de az edzés a meccset nem pótolja. Szoros, nehéz mérkőzésre számítunk, mert a Testvériséget egy jó csapatnak ismertük meg, de szeretnénk ismét három pontot szerezni.
Gyűrű Lajos (a Testvériség vezetőedzője): – Szerdán az Ikarus ellen, ha az utolsó percben berúgjuk a tizenegyest, akkor még azt is mondhatnám, hogy élvezetes meccset játszottunk. A szurkolók gondolom, jól szórakoztak, de megmondom őszintén én egy kicsit elanyátlanodtam a kihagyott büntető után. Összességében egy fordulatos és tanulságos mérkőzés volt. A küzdeni tudásunk példaértékű volt, és ez hozta meg számunkra 1-3 után a döntetlent. A Gázgyár ellen a saját játékunkat szeretnénk érvényesíteni, ráerőltetni ellenfelükre, és meglátjuk, hogy ez mire lesz majd elég.
IKARUS BSE – SZENT PÁL AKADÉMIA
2015.08.29 Szombat 11:00

A Szent Pál a nyári szünet során az Ikarushoz költözött, így mondhatjuk, hogy semleges pályán játsszák a mérkőzést. Az Ikarusnak van törlesztenivalója, hiszen az előző bajnokságban meglepő vereséget szenvedett mostani ellenfelétől a sorozat szempontjából egy nagyon fontos lélektani pillanatban.
Czinege László (az Ikarus BSE vezetőedzője): – Szerdán a Testvériség ellen nagyon sok helyzetet kihagytunk, de így is 3-1-es vezetéssel fordultunk a félidőben, majd a második játékrészben érthetetlen módon újabb egy-két kimaradt helyzet után két óriási hibából gólt kaptunk és a végén még az 1 pontnak is örülnünk kellett, amikor a kapusunk büntetőt védett. A helyzetkihasználásunk miatt maradt el a győzelem, emiatt nem jött ki az a különbség, ami szerintem a két csapat között megvan. Ezen kell javítanunk, és a hétvégén mindenképpen nyerni szeretnénk.
Gelei Károly (a Szent Pál Akadémia vezetőedzője): – Budafokon az első fordulóban megérdemelt vereséget szenvedtünk. Nekünk még tanulni kell dolgokat, rutintalanok vagyunk. El kell telnie pár fordulónak, míg mire ütőképes csapattá érünk, de optimista vagyok a jövőt illetően. Az Ikarus következik, az elmúlt évad második helyezettje. A csapatuk jóval előrébb jár, mint a mienk, de nem fel tartott kézzel megyünk ki a pályára, igyekszünk megnehezíteni a dolgukat.
UNIONE FC – HEGYVIDÉK SE
2015.08.29 Szombat 11:00

Az erőviszonyok alapján nehéz elképzelni, hogy a bajnokságot két győzelemmel kezdő Unione nem nyeri meg harmadik csatáját is. Ugyanakkor lehet, hogy a Hegyvidéknél már fejben van az ötlet, hogy állítják meg Szabó András csapatát.
Szabó András (az Unione vezetőedzője): – Két jó csapat találkozásából egy jó mérkőzés jött létre, amelyből mi jöttünk ki győztesen. Némi szerencsénk is volt, de ez semmit nem von le játékosaim érdemeiből. A Hegyvidék az előző bajnokságban előttünk végzett, most győzni szeretnénk ellenünk, hogy idén mi legyünk majd a végelszámolásnál előttük.
Csucsi Nándor (a Hegyvidék másodedzője): – Mondanám, hogy igazságos döntetlen született a helyzetek alapján, de nem tudom sajnos, mert a partjelző kollégának sikerült „bravúrosan” belenyúlnia a múlt heti mérkőzésbe! Hihetetlen,hogy két játékos,aki a szálló labdát figyeli összeszalad, és ezt ő szabálytalannak látja, kíváncsi lettem volna rá a túloldalon is ilyen ügybuzgó lett volna egy ilyen esetnél….. Viszont szeretnénk megköszönni Nagy Lajos elnök úrnak és Scheffer Bence csapatkapitánynak, illetve az egész FFC-nek, azt a Budapesten ritkán látható gesztust, ahogy megvendégeltek minket a mérkőzés után, reméljük, alkalomadtán viszonozni tudjuk! Az Unione csapatához látogatunk, játszottunk velük felkészülési mérkőzést (nem volt leányálom), tudjuk, ki mit csinál náluk, próbáljuk megállítani a féléve pazar formában lévő hazaiakat és meglepetést szerezni!
FERENCVÁROSI FC – VOYAGE SE
2015.08.29 Szombat 11:00

Két jelentős átalakuláson átesett csapat mérkőzésén bármi megtörténhet. Egyelőre a Voyage jól szállítja a pontokat, de az eddig begyűjtöttekhez Hevesi Tamás csapata ellen nem lesz egyszerű az újabb három hozzátétele.
Hevesi Tamás (az FFC vezetőedzője): – A Hegyvidék ellen uraltuk a mérkőzést, meg kellett volna szereznünk a három pontot. Sok helyzetünk kimaradt, két pontrúgásból pedig gólt kaptunk. Nem örülök, hogy elmaradt a siker, jóval több lehetőségünk volt a győzelem elérésére, mint ellenfelünknek. Sokat lépett előre a csapat, de elégedett azért nem vagyok. Annak örülök, hogy a játékosok kezdik érteni, hogy mit szeretnénk játszani, illetve annak is örülök, hogy sokan vagyunk az edzésen. A Voyage 6 ponttal indult, szeretnénk őket megállítani!
Farkas Sándor (a Voyage SE vezetőedzője): – Jót izzadtunk a RAFC ellen, csúsztunk-másztunk a győzelemért, így úgy gondolom, hogy kiérdemeltük a sikert. Az FFC otthonában az egyedi körülmények miatt senki sem mehet biztosra, igyekszünk felvenni a versenyt és elhozni a három pontot.
INTER CDF SE – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK
2015.08.29 Szombat 16:00


A BLSZ2-es bajnokságot csont nélkül megnyerő Inter egy kihagyott év után újra BLSZ1-es mérkőzésre készül. Sokan a bajnokság egyik favoritjának tartják Agonglo Joel gárdáját, kíváncsian várjuk, hogy az átalakított keretű csapat mire megy a múlt héten Budafokkal döntetlenező Építők ellen.
Dr. Agonglo Joel Geraldo (az Inter CDF SE vezetőedzője): – Sok új játékosunk van. Most ismét egy új csapatot építünk. Kíváncsian várom én is még, hogy milyenek leszünk, de úgy érzem, hogy nem lesz rossz a dolog, mindenesetre még nem állunk készen, sokat kell még dolgoznunk. Bár szombaton egy jó, játszós csapat ellen fogunk játszani, ha mi úgy futballozunk, ahogy az edzőmeccseken, akkor nem fog minket kellemetlen meglepetés érni.
Dr. Hevesi Tamás (az Építők vezetőedzője): – A csalódást keltő első mérkőzés után hozzáállásban, fegyelemben, koncentráltságban nagyot léptünk előre. Mondom ezt annak ellenére, hogy a kapott gólunk egy kapitális védelmi hibából született. Igyekszünk a sorsolás adta nehéz meccseinkből minél több pontot szerezni. Az Inter százszázalékosan nyerte a BLSZ2-t. Egy nehéz ellenfél, fizikálisan nehéz lesz velük felvenni a versenyt, de minimálisan egy pontot mindenképp szeretnénk szerezni.
BUDAFOKI LC – THSE-SASHALOM
2015.08.29 Szombat 17:00

Az előző bajnoki évad negyedik helyezettje fogadja a bronzérmest. Rangadó a javából! A Budafoknak illene visszavágnia a legutóbbi közös meccsükön elszenvedett vereségért, de a háromesélyes találkozón ez nem lesz könnyű feladat számára.
Schróth Lajos (a Budafoki LC vezetőedzője): – A múlt heti mérkőzésen az első gól után el kellett volna döntenünk a javunkra a három pont sorsát, ehelyett összehoztunk egy gólt, és ott hagytunk két pontot az Építőknél. Reméljük, hogy a végelszámolásnál ez nem fog hiányozni. Tanulságos mérkőzés volt! Be kell rúgni a helyzeteinket, de legalább annak a felét. Most a Sashalom következik. Mindkét csapat jól ismeri egymást, így nagy meglepetést nem fogunk tudni okozni egymásnak. Mindenképpen szeretnénk otthon tartani a három pontot.
Medgyesi Zoltán (a THSE játékosa): – Egy nehéz mérkőzésen vagyunk túl, amelyen voltak negatívumok és pozitívumok. Szerettünk volna jól rajtolni, ez most nem sikerült, de ezen a héten máris javíthatunk! Ellenfelünknek a továbbiakban sok sikert kívánunk!
RAFC – FŐV. VÍZMŰVEK SK
2015.08.29 Szombat 17:30


A RAFC meglepő vereséget szenvedett a múlt héten a Voyage ellen, most ezért mindenképpen javítania kell. A Vízművek ellen erre meglesz az esélye, ugyanakkor Schmél László csapata is nagyon szervezett volt az első körben, így könnyű meccsre nem számíthatnak a hazaiak.
Vörös Péter (a RAFC vezetőedzője): – Nem úgy sikerült az elmúlt hétvégénk, ahogy szerettük volna. Nem igazán volt jó a játékunk. A Voyage ellen bár helyzeteket tudtunk kialakítani, de azokat belőni nem. Van egy biztató jel: ennél gyengébben már nem tudunk játszani! Így állunk neki a szombati meccsnek, és mindenképpen nyerni szeretnénk!
Schmél László (a Vízművek vezetőedzője): – A RAFC hazai pályán mindig esélyes. Jó kerettel rendelkezik ellenfelünk, de igyekszünk pontot, pontokat szerezni, hogy a rajtnál ne ragadjunk nagyon be.

