„Minden mérkőzésen bravúrra készülünk” – interjú Sólyom Ferenccel, a 43. sz. Építők vezetőedzőjével

Volt mit ünnepelni. Február 20-án a 43. sz. Építők még nem vívott hajtós, harcos bajnokit fontos három pontért, ellenben a harmadik ikszre lehetett koccintani. Az óbudai együttes vezetősége és játékosai azon a napon a harmincadik életévét betöltő segítőkész, közkedvelt technikai vezetőt, ifj. Balla Bertalant köszöntötték, ám ami a folytatást illeti, a keret tagjai semmiképp sem ihattak előre a medve bőrére, ugyanis a társulatra fogcsikorgató tavasz vár.

Csúszni, mászni, kaparni, küzdeni és rakkolni kell, hogy meglegyen a hőn áhított cél, a biztos bennmaradás, ami a december második felében kinevezett tapasztalt szakvezetővel, Sólyom Ferenccel sem lesz éppenséggel sétagalopp. Ám ha sikerrel jár a tehetséges fiataloktól hemzsegő, a bajnokság egyik legkiválóbb támadóját, az előző évad végén huszonnyolc találattal a gólkirályi címet elhódító Kocsis Balázst is a soraiban tudó óbudai társulat, ismét lesz minek örülni, s megint lesz mit ünnepelni.

– Bravúrra készülnek?

– Mi minden mérkőzésen bravúrra készülünk – indította nevetve a Pesti Focinak csütörtök délután adott interjúját a Pénzügyőr SE korábbi nagyszerű labdarúgója és egykori trénere, Sólyom Ferenc, a Budapest-bajnokság I. osztályában szereplő és 19 forduló után 21 ponttal a tabella 12. pozícióját elfoglaló 43. sz. Építők télen kinevezett 62 esztendős vezetőedzője. – Amúgy is olyan vagyok, minden összecsapásra úgy küldöm ki a csapatot, hogy meg kell nyerni, teljesen mindegy, ki az ellenfél, aztán persze vagy sikerül vagy nem.

– No de mégiscsak a sokáig aranyesélyesnek tartott jelenlegi negyedik 1908 SZAC Budapestet fogadják vasárnap délután két órakor.

– Ettől még mindenképpen a győzelem reményében lépünk pályára, már csak azért is, mert égető szükségünk van a pontokra, ugyanis nem állunk túl fényesen. És ugye, ahogy kinéz jelenleg az NB III, több pesti csapat is kizuhanhat, márpedig ha így lesz, a „blasz-egyből” sem biztos, hogy két gárda fog kiesni.

– Jelen állás szerint miként kalkulál, hányadik helyen kell végezniük ahhoz, hogy hátradőlhessenek?

– Vissza kell számolni, hány csapat esik ki, és annyival előrébb kell végezni… Persze ez nem ilyen egyszerű, de amikor a télen átvettem a csapatot, azt mondtam, ez a keret lényegesen erősebb annál, mint amit a tabella mutatott, az már egy másik kérdés, hogy közben többen is abbahagyták, gondolok itt Micheller Tamásra, akinek a munkája miatt kellett leállnia, Koós Bálint megsérült, nem tudott az elejétől kezdve velünk készülni, azaz meghatározó játékosok estek ki. Mindettől függetlenül továbbra is tartom: ebben a brigádban több van. Nagyon fiatal a társaság, ezt tudni kell, a múlt hétvégi bajnokin például tizennyolc és fél év volt az átlagéletkor, ami különösen a támadásbefejezéseknél nem ideális, mivel a rutintalanságok még kiütköznek, illetve az is probléma, ha hátrányba kerülünk, ezek a srácok nem tudnak még úgy reagálni, mint ahogy egy rutinosabb játékos teszi hasonló esetben. Nálunk jön a pánik, mintsem nyugodtan játszanánk ugyanazt a futballt.

– Négy bajnoki, négy pont. Jól sejtem, hogy nem elégedett?

– Tényleg nem, bár… Hogy is mondjam… Az első, a Vízművek elleni ki-ki meccs volt, ott lehetett érezni, amelyik csapat kicsit jobban akarja a győzelmet, az megnyeri. Nagyon rosszkor kaptuk a gólt – igaz, jókor sosem lehet… –, az első félidő vége előtt fél perccel, márpedig 0–0 után más lett volna a második játékrészben felmenni a pályára. Szerencsére a következő megmérettetéseken jobban teljesítettünk. A múlt hétvégén sem érdemeltünk vereséget a Flotta ellen, de egy pontrúgásból gólt kaptunk, mi pedig nem szereztünk. Mindazonáltal nem vagyok elkeseredve, ha a támadójátékunk feljavul, amire van esély, hiszen Koós Bálint felépült, rá már számíthatok, és úgy néz ki, Micheller Tamást is sikerült „megfűznünk”, hogy amikor tud, jöjjön és legyen segítségére a csapatnak. Az említettek az előrejátékban igen komoly erősítést jelenthetnek, illetve a legnagyobb gond az, hogy az első számú gólfelelős, Kocsis Balázs egyelőre nem találja a góllövő cipőjét.

– Segít neki megkeresni?

– Mindannyian próbálunk, de az a baj, régóta ismerem, és tudom, nagyon frusztrálja, ha nem jön a gól, és bele tudja saját magát egy olyan spirálba kergetni, amitől egyre rosszabb lesz a játéka. Reméljük, előbb-utóbb eredményes lesz, ráadásul, ha ezek a játékosok ott lesznek mellette, több labda fogja megtalálni, és akkor ő nagyon sokat segíthet a céljaink elérésében.

– Amihez meglehet, elengedhetetlenül szükséges volt az önnel aratott egyetlen bajnoki siker. Utólag már bevallhatja: mennyire volt presztízs az ex-Gázgyár elleni összecsapás? Mindketten tudjuk, ez a garnitúra már nem az, amellyel együtt dolgozott, de azért mégis…

– Igazából nem volt az. Egy-két csapatot megjártam, de nem tartottam annyival fontosabb meccsnek, abból a szempontból ugyanakkor mindenképp az volt, hogy az első győzelmünket megszerezzük, és ezzel el tudjunk távolodni az utolsó és az utolsó előtti helyezett alakulattól, de különösebben nem éreztem azt a kilencven perc alatt sem, hogy ebből presztízst kellene csinálni.

– Az viszont csak meglepte, amikor erőteljesen érdeklődtek a 43. sz. Építők vezetői, nem?

– Az az igazság, mi már a nyáron is tárgyaltunk, és akkor azt gondoltam, közel álltunk a megállapodáshoz. Miután tudtam, hogy az őszi utolsó fordulóban nem az az edző ült a padon, aki addig, nagyjából sejtettem, illetve bíztam benne, hogy meg fognak keresni.

– Akadt egyéb lehetősége? Csak mert eddig akárhol dolgozott, sikerek övezték az útját, így alapesetben kézenfekvő volna, ha ajánlatokkal bombáznák.

– Nem volt. Nem tagadom, a nyáron kicsit bántott, hogy nem keresett senki, és pontosan abból kiindulva, amit említett: legyen a felnőttek között vagy az utánpótlásban, de mindig valami eredményt elértem, volt arculata, játékstílusa a csapatomnak. Azt is megmondom őszintén, ezalatt a fél év alatt megszoktam, hogy nem kell edzésre menni, így ha most sem lett volna helyem a kispadon, nem is zavart vagy idegesített volna.

– És ilyenkor hogy képzeljem el egy átlagos péntek délutánját? Leül a laptop elé, végigpörgeti a programot, talál-e valami izgalmas összecsapást, aztán másnap felkerekedik és megnézi az adott csatát, vagy marad a tévé előtt és lesi az NB I-es, meg az NB II-es közvetítéseket?

– Az ősszel talán egy találkozón voltam kinn, az Unione–REAC-on, és kinéztem az egyik Ludovika-meccsre, mert pont akkor mentem haza, és tudtam, hogy a BVSC-pályán játszanak. Itthon persze leülök a képernyő elé és megtekintem, ha nem is a magyar első- és másodosztályú, de a külföldi mérkőzéseket. No meg kihasználva, hogy nem volt hétvégi elfoglaltságom, a feleségemmel és a kutyáimmal töltöttem a legtöbb időt.

– Ha már az Unione–REAC derbit szóba hozta, az elmúlt hétvégén ez a két gárda találkozott Rákospalotán, és a télen történő változások tükrében némi meglepetésre a Budai II László Stadion második helyezett házigazdája az éllovassal szemben otthon tartotta a három pontot, így ennyi maradt a különbség, egyelőre a vendégsereg javára. Jön a fordulat?

– Azt gondolom, az Unione meg fogja nyerni idén is a bajnokságot. Egy helyen tréningezünk velük a Kerület-pályán, Kaszai Gabival (a Dunaharaszti MTK és a III. Kerületi TVE korábbi, az Unione jelenlegi labdarúgója, az óbudai kék-fehérek U16-os csapatának sokra hivatott edzője – a szerző) éppen tegnap találkoztam, és kérdeztem tőle, mi történt, hogy kikaptak? Azt mondta, egyszerűen rossz napot fogtak ki, no meg a legnagyobb ellenségük az volt, hogy füvön játszottak. Az Unionénak viszont olyan mély a játékosállománya, hogy nálam a legesélyesebb gárda az aranyéremre, ráadásul ahogy tudom, az akarat is megvan a játékosokban, fel akarnak jutni. Eddig is kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott az együttes, és bár előfordulhat, hogy lesz egy-egy megingása, de „behúzza” az újabb bajnoki címet.

 Horváth M. Attila