Mindig a kötelező a legnehezebb, most is az volt!

  • 2016.10.19.

A sereghajtó Santimona csapatához látogatott öregfiúk csapatunk. Ellenfelünk jelenleg 0 pontos (illetve a levonás miatt -2 pontos). Vagyis ismét egy kötelező következett.

A mieink igen szűkös kerettel, mindössze 1 cserével érkezett meg a mérkőzésre (igaz a hazaiaknak még egy sem volt).

A mérkőzés jól indult, mert a 11. percben már a „görögök” kapujában pattogott a labda. Kálnai közelről gyömöszölte a vendég hálóba a labdát 0:1.

Ezt követően viszont felsejlett a Pasarét elleni játék képe. Elakadt a gépezet. A kapu előtt impotensé váltak a fiúk. Nem úgy a vendégek. A 15. percben Udvardi távoli lövése a lécről Kormosra, onnan pedig a gólvonal mögé pattant 1:1. A 32. percben Gombos labdavesztése után Sipőcz kezdett cselsorozatba és egészen a gólvonalon túlra cselezte magát 1:2.

A szünetben Galambos mester igyekezett rendezni a sorokat. Argiropulost feltolta Szalamie mellé, és az addig belső védőként szereplő Slehovszki is lépett egyet előre. A szerkezeti átalakítás javulást okozott a játékban, de az eredményességre egészen a mérkőzés hajrájáig kellett várni.

A 67. percben Slehovszki élesen elvégzett szögletét, Szalamie közvetlenül a kapufa mellől fejelte a hálóba 2:2. 5 perc múlva már vezettünk is! Szalamie felvágásáért büntetőhöz jutottunk, a labda mögé a sértett állt és a lövése a felső lécen csattant, szerencsére Argilopulosz érkezett leggyorsabban a kipattanóra és félfordulattal a kapuba vágta a labdát 3:2.

A hátralévő 8 percben még két gólt szereztek a mieink. Előbb a 76. percben Szalamie beadásából Argiropulos vette be a kaput 4:2, majd a 79. percben Szalamie állította be az 5:2-es végeredményt. Csatárunknak ez volt már a 10. találata ebben a bajnokságban ezzel a 2. helyen áll a mesterlövészek versenyében.

Az eredmény magabiztos győzelmet sejtet, de nem volt ez ilyen könnyű. A fiúk csak az utolsó 10 percben találtak igazán magukra és ekkor már az eredményben is megmutatkozott a két csapat közötti különbség.

A jövő héten rangadó következik! A 2. (de a vesztett pontok tekintetében 1.) Grafitó csapata látogat a Fáy utcába. A hétfőn 19-órakkor kezdődő mérkőzés végeredménye feltehetően az őszi végeredmény kérdését is döntően befolyásolni fogja. Egy biztos, a jelenleg 3. helyen álló csapatunknak a mainál sokkal jobb teljesítményre lesz szüksége a győzelem megszerzéséhez.