MK Selejtező, 1. forduló: KISE – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK 0:9 (0:5)
2017.08.02. szerda 19:15, Mészöly Kálmán műfüves pálya:
Szendrei 0 (Balla 46p 6) –
Juhász 6 (Pásztor Á. 58p 6), Demeter 6, Kóródi 6, Gergely 7 –
Mészáros 6, Kablawi 7, Szabó Zs. 5 (Nagy D. 46p 9), Balazsin 9 –
Kocsis 8, Keglovics 8
Gól: Balazsin (8p), Kocsis (11p), Keglovics (14p), Kocsis (30p), Kocsis (32p), Nagy D. (51p), Nagy D. (57p), Nagy D. (66p), Balazsin (70p)
Gólpassz: Keglovics, Gergely, Balazsin, Balazsin, Keglovics, Keglovics, Mészáros, Pásztor Á., Mészáros
Sárga: Nagy D. (68p)
Dr. Hevesi Tamás:“A trópusi meleg és a nagy gólarány ellenére végig fegyelmezettek és intenzívek voltunk. Ez is mutatja a csapat elszántságát. Gratulálok a fiúknak.
Indul a szezon! Legalábbis még csak a kupa szezon. A Blsz2-es (tavaly 5.) KISE ellen idegenben, de mégis hazai pályán játszotta le első hivatalos, Magyar Kupa mérkőzését felnőtt csapatunk. A tavalyi emlékeink ezzel a sorozattal kapcsolatban kifejezetten kellemesek. 3 selejtező fordulón túljutva a főtáblára került csapatunk, ahol az Nb2-es Békéscsaba ellen játszhattak a fiúk. Idén sem lesz lesz ez másként, 3 fordulót kell sikerrel venni a főtáblához.
Most látjuk csak, hogy az elmúlt évek felkészülései milyen zökkenőmentesen voltak. Az idei nyáron (illetve még tavasszal) hihetetlen sérüléshullám söpört végig a csapaton. A számtalanszor hangoztatott, régi sérültek (Fodor, Takács és Kavalecz) visszatérésére továbbra sincs esély, de az Újpest ellen edzőmeccsen megsérült Örkényi, a keddi edzésen meghúzódott Varga, hátsérüléssel bajlódó Hangya, a kisebb térdsérüléssel bajlódó Horváth N. és a lágyék sérülésből lábadozó Birinyi játékára sem lehetett ma számítani. Mint ahogyan a csapatkapitány-gólkirályunk Vécsi Gabi sem lehetett a csapattal, ő pihenőt kapott erre a mérkőzésre.
Így aztán – enyhe túlzással – aki jött az játszott is. Azonban az esélyek még így is mellettünk szóltak. Ennek megfelelően kezdtünk. Már a 3 percben vezetést szerezhettünk volna, ekkor Balazsin lapos középre játszásából Mészáros forgácsolta szét a felső lécet! Azonban a gólra sem kellett sokat várni. A 8. percben Keglovics hozta kihagyhatatlan helyzetbe Balazsint a büntetőterületen belül, szélsőnk pedig 6 méterről a jobb alsóba passzolt 0:1.
3 percre rá ismét a KISE kapujában táncolt a labda. Gergely kiugratásával Kocsis lépett a büntetőterületen belülre és a kivetődő kapus mellett a bal alsóba gurított 0:2. A 14. percben már 3:0 volt ide, Balazsin laposan elvégzett szögletét a 16-oson kívül helyezkedő Keglovics kapta, aki egy lövőcsel után ballal 17 méterről a rövid jobb felsőbe tekert 0:3.
A jó kezdés után negyedórás gólcsend következett, néhány kimaradt helyzettel. Kocsis, Balazsin, Mészáros és Kablawi is betalálhatott volna újra. A 30. percben aztán ismét kinyílt a gólzsák! Kocsis Balázs percei következtek. Előbb a 30. percben Balazsin elfutása után menetrendszerűen érkezett középen 0:4, majd a 32. percben Keglovics passzát közelről gurította a bal alsóba 0:5.
A kánikula ellenére, viszonylag jó iramban futballozva, hatalmas fölényben játszva már az első félidőben eldöntötték a fiúk a továbbjutás kérdését. A vendégek akartak, próbáltak is szervezetten játszani, de a mieink más dimenzióban voltak. Balazsin akkor futotta meg őket amikor akarta, de a többiek is sokszor azt csináltak a pályán amit akartak.
A szünetben a munkátlan Szendreit Balla, a gyengélkedő Szabót Nagy Dominik váltotta. Maradt a lendület és a fölény és maradt az első játékrész képe is. 19 éves újonc csatárunk, Nagy Dominik alig volt 5 perce a pályán amikor máris betalált. Sőt negyedóra alatt mesterhármast ért el. Az 51. percben Keglovics remek ütem passza után okosan passzolt a kapus mellett a hálóba 0:6. Az 57. percben nem mindennapi helyzet dömping alakult ki a vendég kapu előtt, majdnem minden elől lévő játékosunk betalálhatott volna, végül Mészáros bökte oda a labdát Nagyhoz, aki egy lépésről a hálóba kotorta azt 0:7. És a harmadik, Pásztor remek mélységi, ívelt passzával lódult meg Nagy, a kifutó kapust átemelve a 66. percben már a 3 találatát jegyezte fiatal támadónk 0:8.
A 70. percben alakult ki a végeredmény, Balazsin ismét gondolt egyet és Mészáros passzával meglódult a bal szélen, mindenki csak a hátát nézte, a 16-oson belülre érve, kissé éles szögből 7 méterről laposan kilőtte a hosszú alsó sarkot 0:9. Volt esély a 10.-re is, talán legközelebb Demeter állt hozzá, de egy bepassz után, 8 méterről tiszta helyzetben a kapus találta telibe. A vendégek is szépíthettek volna. Ballának egyszer bravúrosan, kétszer pedig könnyebben kellett játékba avatkoznia.
A hatalmas meleg ellenére végig ritmusosan játszottunk és néha kifejezetten szép támadásokat vezettek a mieink. Nehéz bárkit is kiemelni a csapatból. Ma különösen az elől játszók virgonckodtak. Balazsin ellenálhatatlan, Keglovics 3 gólpasszával igencsak kreatív, Kocsis és Nagy D. gólerős volt és mesterhármasaikkal feledtették Vécsi Gabi hiányát. A szép és magabiztos siker után a következő fordulóban már egy nehezebb feladat vár ránk, jövő hét szerdán (vagy csütörtökön) a Kelent 3:0-al búcsúztató, Blsz1-es rivális Pestszentimréhez látogatunk az MK 2. fordulójában.
További eredmények az MK selejtezőjének 1. fordulójából:
Pestszentimre – Kelen 3:0
Újbuda – REAC 2:1
Hidegkút – Ikarus 2:1
BVSC – RAFC 0:1
33′ FC – II. Kerület UFC 2:4
Erdért – Unione 2:6
Budai FC – Hegyvidék
Törökbálint – Vízművek
Inter – TFSE elmaradt
erőnyerő: Gázgyár, Testvériség

