Mol Magyar Kupa, 2. forduló: 43. SZ. ÉPÍTŐK SK – FC NAGYKANIZSA 0:3 (0:1)
2022.08.27. szombat 16:30 III. Kerület TVE sporttelep
Németh 4,5 –
Alassmi 6, Kmetykó M. 5, Kmetykó K. 5 (Csernák 70p 0), Lückl 5 –
Pálmai 4, Demeter 4,5, Örkényi 4 (Röthy 46p 5), Rozsáli 4 (Borgulya 56p 4), Koós 4 –
Kovács 4,5
további cserék: Berencsi, Horváth D., Nemes, Béres, Fodor, Ovszák
Sárga: Örkényi (14p), Kmetykó M. (46p), Alassmi (63p), Pálmai (63p)
Dr. Hevesi Tamás: “Sajnos ez ma nagyon színtelenre, szagtalanra sikeredet. Játékban és fegyelemben nagyon elmaradtunk a szokásostól és csupán brusztolni meg sosem tudtunk. Ritkán fordul elő, hogy egy meccsen szinte mindenki csődöt mondjon, ma velünk ez történt, remélem, hogy ezt most legalább letudtuk egy hosszú időre.”
Emecz Viktor (másodedző): „Sajnálom hogy így ért véget ez a sorozat. Ma semmit nem tudtunk megmutatni abból, ami miatt eddig jutottunk. Ettől függetlenül rengeteg élménnyel gazdagodtunk, ezekből kell erőt merítenünk a jövőben.”
Gombos Zsolt (Nagykanizsa): „Azok a játékosok játszottak, akik eddig kevesebb játéklehetőséget kaptak. Összességében elégedett vagyok a tovabbjutással, hiszen ez volt a cél, a játékkal kevésbé. Voltak jó teljesítmények, illetve voltak akik nem hozták azt, amit elvárok tőlük. Béli Milánt egy akció közben leblokkolták, amiből egy kontra lett és az ellenfél kapott egy szabadrúgást, mi pedig egy sárga lapot. A vége az lett, hogy hosszú várakozás után mentő vitte el Milánt és utána folytatódott a játék. Ami jó hír, hogy nincs törés, csak zúzódás, így már tegnap késő este hazamehetett.”
Szombat délután a Mol Magyar Kupa 2. fordulójában léptünk pályára. Ellenfelünk az NB3-as, idén nagy terveket szövögető FC Nagykanizsa csapata volt. A harmad osztályú bajnokság, nyugati csoportjában jelenleg 3 győzelemmel és 2 vereséggel a 6. helyen állnak. A Kanizsaiak az első fordulóban a Fejér Megyei I. osztályú Gárdony otthonában harcolták ki a továbbjutást (3:2). Tavaly pedig egészen a legjobb 16-ig jutottak a kupában, ott végül az ETO búcsúztatta őket szoros 2:3-al.
A mieink ebben a szezonban ezidáig csak 2 tétmeccsen vannak túl, a Magyar Kupában a Bonyhádot (2:2 után) büntetőkkel búcsúztattuk, a bajnoki rajton pedig 4:0-ra vertük a TF csapatát.
Sajnálatos módon – szemben a kupa 1. fordulójával, amikor is mindenki játékra jelentkezett – most voltak szép számmal hiányzóink. Ráadásul ezek a rossz hírek folyamatosan érkeztek a csapat felől. Végül Mészáros, Pump és Maczinkó és Barsi egyéb program miatt hagyta ki a meccset, mellettük további két alapemberünk is kiesett (egészben és részben) az utolsó pillanatban! Gergely betegsége okán nem tudott jönni, Röthy pedig edzői elfoglaltsága következtében, csak a második félidőre ért ki. Emellett Kmetykó K. sem volt 100%-os, mert egész héten betegeskedett.
Sajnos ezek az előjelek, tovább gyengítették az amúgy is kevesebb esélyünket a továbbjutásra. A mérkőzés végül közel 200 néző előtt és (még mindig) nyári kánikulában kezdődött el.
Az 1. percben Koós indult meg a jobb szélen, majd befelé fordult, 3 ember mellett is nagy elvitte lendülettel a labdát, majd a 17 méteres lapos lövését könnyen fogta Hajagos kapus.
A 14. percben szabadrúgást végezhetett el a Kanizsa. A kapunktól a 22 méterről leadott pattogós, kellemetlen lövést Németh eldőlve tenyerelte szögletre.
A 16. percben egy bal oldalról elvégzet vendég szöglet után ugorhatott meg a vérnyomásunk, mert a kapusunk alászaladt a labdának, szerencsénkre fölé fejes lett a dologból.
A 21. percben Kovács jobbról, az ötös magasságából tört a vendég büntetőterületen belülre, azonban mielőtt lövésre lendíthette volna a lábát elütötték, a játékvezető viszont nem látott okot a sípolásra.
A 30. percben egy jobbról bekanyarított vendég szögletre lépett ki Németh és öklözte ki a labdát, azonban pont a 16-oson tartózkodó Kanizsa játékosnak, aki kapásból 1 méterrel bombázott a keresztléc fölé.
A 33. percben Kovács tartotta meg a labdát az ellenfél térfelének közepén, 2 védővel szemben, majd ügyesen el is indított a jobb oldalon felfutó Alassmit, aki a 16-oson belül tisztán levette, majd estében éles szögből 2 méterről a rövidet jól záró kapusba kanalazta a labdát! Így végül a helyzetből szögletet csináltunk!
Kiegyenlített küzdelem folyta pályán, komolyabb helyzet nélkül. Ezért is sajnálatos, hogy a 36. percben, egyéni hibák sorozata után, tulajdonképpen előzmények nélkül szerzett vezetést a Nagykanizsa. Egy jobb oldali támadás végén, a 16-os sarkánál becsapták Lückl-t, majd keresztbe passzolták a vendégek laposan a labdát, ami elment középen a Kmetykó testvérek mellett, Németh is csak átkísérte a labdát hosszú ötös sarkához, ahol Béli egyből középre passzolt a már tisztán érkező Pleszkán elé, aki 6 méterről az üres kapuba passzolt 0:1!
A 42. percben könnyen megduplázhatta volna az előnyét a piros-kék csapat. Demeter veszített labdát a kapunktól 30 méterre, Béli egyből belépett a labdával a büntetőterületen belülre, majd 10 méterről a hosszú jobb alsó mellé spigózott!
Az első játékrész elsősorban mezőnyjátékot és ott is inkább küzdelmet, mint látványos játékot hozott. Emellett nem volt öldöklő iram sem. Ezért is sajnálatos a tulajdonképpen a semmiből bekapott, elkerülhető gól. Az látható volt, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz a második félidőben, ha változtatni akarunk az eredményen, mert ha nagy játékot nem is, azt azért megmutatta a Kanizsa, hogy nagyon szervezettek, fegyelmezettek és masszívan védekeznek.
Fordulás után azért hamar meg is érkezett a lehetőség az egalizálásra! Kovács tekert balról félmagasan a hosszúra, ahol Pálmai átvette a labdát, majd befelé csinált egy cselt és 12 méterről lőtt volna…azonban a játékvezető sípja végül megakadályozta ebben (állítólag az átvétel közben játékosunk kezére pattant a labda).
Az 59. percben Némethnek kellett egy 17 méteres életerős lövést fölé tenyerelnie.
A 64. percben ismét átlövésből veszélyeztetett a vendég együttes. Szökrönyös 18 méteres lövése fél méterrel ment a bal alsó mellé.
A 68. percben elpuskázott egyenlítési lehetőségünkben minden benne volt, ami a mai napon jellemzett bennünket. Röthy végezhetett el szabadrúgást jobbról, 25 méterre a vendég kaputól. A hosszúra átívelt labdát az ötösön Demeter és Kmetykó M. is kapura küldhette volna, azonban addig ügyetlenkedtek, amíg oda lett volna a helyzet, de szerencsénk volt, mert valahogy mégis Demeter előtt maradt a játékszer, de középpályásunk végül estében, 4 méterről, gyengén a kapusba küldte a labdát és a helyzetből gól helyett ismét csak szöglet lett.
Igyekeztünk támadni, de erő és kreatívitás hiányában inkább csak szenvedtünk. Az ellenfelünk kontrái viszont egyre jobban ültek. A 69. percben egy jobb oldali vendég akció végén, a középre játszott labdát az ékező játékos 7 méterről centikkel passzolta a bal alsó mellé!
A 70. percben sajnálatos események történtek a pályán, a 16-osunk közelében Béli és Demeter ütközött, a vendég játékos a földön maradt. A játékos válla, bordája sérült meg olyan súlyosan, hogy mentőt kellett hívni hozzá. 45 percet állt a játék, mire a mentő megérkezett!? A félidőnyi kényszer szünet után folytatódhatott a játék (mielőbbi jobbulást kívánunk a sérült játékosnak)!
Sajnos a kényszerpihenő alatt a mieink ültek le inkább és zavarodtak össze jobban. A 43-as szakvezetés igyekezett belenyúlni a meccsbe, védőt áldozott (cserélt) támadóra, Kmetykó K. helyett Csernák érkezett, de ez végül nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ellenben a Nagykanizsa támadójátéka, a szélső Szilágyi behozatalával igencsak megélénkült. A hátralévő idő alatt a vendégeknek több lehetősége adódott, mint annak előtte. A 80. perben egy szöglet utáni kipattanót lőttek egyből 17-ről kapura a vendégek, Németh egy kézzel szépen ütötte fölé a labdát.
A 85. percben Alassmi húzta meg a jobb szelet, lapos centerezését Hajagos kivetődve csípte el a középen érkezők elől.
A 88. percben eldőlt minden! A jobb szélen induló Szilágyi kapott jó labdát, egy az egyben simán hintába ültette Lückl-t, majd a rá kilépő Németh mellett higgadtan 9 méterről a rövid jobb alsóba gurított 0:2!
A 90. percben Kondor kellemetlen 17 méteres pattogós lövését védte Németh a bal alsó előtt. A szöglet után a hosszún Szilágyi fejelhetett a rövid jobb felsőbe, de Németh nagyot védett!
A 93. percben jött a kegyelemdöfés! A szögletünket Hajagos szépen húzta le a labdát, majd gyors kirúgással szöktette a csapatát, tulajdonképpen 4 az 1-ben vitték a „védelmünkre a labdát a vendégek, melynek végén Szilágyi hozta kihagyhatatlan helyzetbe Törököt, aki végül 6 méterről passzolt a kiszolgáltatott Németh mellett a kapunk közepébe 0:3! A játékvezető ezzel le is fújta a meccset, már a középkezdésre nem is maradt idő.
Az elmúlt időszakban volt okunk és dicsértük a csapatot a hozzáállása és a játéka miatt is, most viszont van miért kritizálni. A mai után játékban és hozzáállásban is komoly hiányérzetünk lehet. Az elmúlt időszak kreatív, gyors, taktikus és elszánt játékából ma még felvillanásaink sem voltak! Csupán egy legény, Alassmi volt, aki megközelítette a szokásos minőséget. És ez egyben azt is mutatja, hogy nem lett volna lehetetlen küldetés – a kezdőjében azért igencsak tartalékos – Nagykanizsa némi futballt is bemutatni. De nem tettük! Nem csak csapatként, hanem egyénileg is csődöt mondtunk. Még az egyes játékosok szintjén sem voltak felvillanásaink, sokszor a legegyszerűbb passzokba, cselekbe is belehibáztunk. A sajnálatos sérülés miatti kényszerszünet után pedig olyan szinten leültünk, hogy tulajdonképpen vissza sem jöttünk a meccsbe. Az utolsó percekben végig vitt két gyors és pontos kontrával pedig, végleg eldöntötte a továbbjutás kérdését az NB3-as ellenfelünk. A Nagykanizsa megérdemelten jutott tovább, mi pedig sajnálhatjuk, hogy nem voltunk olyan állapotban, hogy legalább komolyan meg tudtuk volna nehezíteni a dolgát.
Ennek ellenére szép sorozatot tudhatunk magunkénak, amely még tavaly a Budapest Kupa mérkőzésekkel kezdődött, a Kupa győzelemben csúcsosodott ki és amelynek a gyümölcse lett a Magyar Kupa szereplés, ami örök élmény marad a csapat számára.
Most viszont más komoly feladatok várnak a fiúkra, a bajnokságban kell visszatérni a helyes útra és nem mellesleg a Budapest Kupában sem ártana újra valami emlékezeteset alkotni.

Köszönjük a kilátogató szurkolóinknak a bíztatást és reméljük a bajnokságban is megkapjuk majd majd tőlük ezt a támogatást.
A folytatásban (3. forduló) a másik újonc, az Issimo csapata látogat hozzánk majd szombaton 17-órai kezdéssel.
További BLSZ érdekeltségű Magyar Kupa eredmények:
REAC – ESMTK (NB3) 0:2
Lenti (Megye1) – Issimo 3:4 hosszabbítás után
Deszk (Megye1) – Gázgyár 3:1










