Nem zörög a haraszt 1.
A koronavírus miatt hosszúra sikerült holt szezon egyben plusz időt is adott a csapatoknak a következő pontvadászat kereteinek átgondolására. Több idő maradt a mozgolódásra, így aztán nagyobb is lett a mozgolódás. Legalábbis a mai induló átigazolási időszak ezt mutatja.
A csapatunk egyik legjobbja, Horváth Norbert (27) ha időszakosan is, de felfüggeszti a nagypályás játékát. Futsalban Berettyóújfalura igazolt és a következő egy évben kizárólag csak a teremfocira fog koncentrálni.
Szintén elbúcsúzott – bár már tavasszal sem lehetett rá számítani – rutinos belső védőnk Varga Dávid (32). Ő jelen állás szerint befejezte labdarúgó pályafutását.
Elégedetlen volt a tavaszi játéklehetőségével és ezért a váltás mellett döntött Jencsik Szilárd (23). A támadó középpályás több helyen is kísérletezett. A pletykák szerint számára két megye egyes alakulat, a Heréd és a Dunavarsány közül lehet az egyik a befutó.
Igencsak rövidre sikeredett Cifra Máté (28) 43-as pályafutása. A rutinos középpályás csonka fél év után visszatér az anyaegyesületéhez Dunakeszire.
A felkészülés július 7.-én kezdődik, ezt követően várhatóan érkezőkről is beszámolhatunk majd.
Érkezők: –
Újrakezdők: –
Távozók: Jencsik Szilárd (középpályás, ?), Cifra Máté (középpályás, VS Dunakeszi, Pm1)
Leállók: Horváth Norbert (középpályás), Varga Dávid (védő)


