Nem zörög a haraszt 3.
- 2026.08.14.
Úgy néz ki, hogy a szabad átigazolási időszak lezárulta után is lendületben maradtunk!
Rendeződött a kapusposzt!
Nálunk folytatja a tavalyi BLSZ1-es bajnok S. Nagy Szabolcs. A korábban Baján nevelkedett 21 éves hálóőr, az NB3-ba jutott SZAC első számú kapusa volt a mögöttünk hagyott szezonban.
Mellette az Izraeli 2. ligából csatlakozik hozzánk a francia állampolgárságú Ofer Weis. A 21 játékos a Hapoel Acre együttesének második számú hálóőre volt.
Szintén kék-fehérbe öltözik a mindössze 16 esztendős Csaplár Máté. A Vasas utánpótlásából érkező bal lábas játékos elsősorban a védelemben bevethető.
A bal oldali védő Kovács Dominik (21) a TFSE csapatából csatlakozott hozzánk.
A 23 éves szélső, Lőrincz Dávid a Fejér Vármegyei I. osztályú Sárbogárd csapatától érkezett.
A szintén 23 esztendős belső védő Nagy Zsombor a Hatvan csapatában szerepelt az előző NB3-as szezonban. Sajnos – igazolása ellenére – a fiatal belső védőre biztosan nem számíthatunk az őszi szezonban, mert az Unione elleni felkészülési mérkőzésen elszakadt a keresztszallagja.
Távozik viszont Kis Tamás. A bal oldali védőnk az NB3-ból kiesett Balatonlelle csapatában folytatja.
Érkezők: Kárász Gábor (belső védő, BKV, NB3), Staudinger Zsombor (szélső védő, Pénzügyőr, NB3), Schaffer Gergő (belső középpályás, Perbál, PM1), Hibjan Acuna José Thomas (középpályás, Balatonlelle SE, NB3), Mihálszki Móric (szélső, TFSE, BLSZ1), Kovács Roland (támadó, Gödöllő, U17), Varga Örs (támadó, Pénzügyőr SE, NB3), Borgulya Gábor (szélső/támadó, TFSE, BLSZI), Ispán Csanád (védő/szélső, Dunaharaszti MTK, NB3), S. Nagy Szabolcs (kapus, 1908 SZAC Budapest FC, BLSZI), Ofer Weis (kapus, Hapoel Acre, Izrael NB2), Csaplár Máté (védő, Vasas SC, U17), Kovács Dominik (védő, TFSE, BLSZI), Lőrincz Dávid (szélső, Sárbogárd, FM1), Nagy Zsombor (védő, FC Hatvan, NB3)
Újrakezdők/visszatérők: Micheller Tamás (szélső)
Távozók: , Mártonfi Richárd (támadó/szélső, Mészöly FS, BLSZI), Meszlényi Ábel (kapus, Kelen SC, BLSZI), Laukó János (középpályás, Jászberényi SE, PMI), Csillag Dávid (védő, Polgári SC, BLSZ3), Csesznok András (középpályás, Hidegkút SC, BLSZ3), Kis Tamás (védő, Balatonlellei SE, SM1)
Leállók/visszavonulók: Horváth Norbert (középpályás), Boros Bence (támadó,), Diwumba Charis (szélső)
Ezzel nagyjából megvagyunk az őszi szezonra. Persze ameddig az átigazolási időszak le nem zárul (augusztus 31.), még bármi előfordulhat. Mindenesetre ezidáig 15 új játékos érkezett hozzánk az átigazolási időszakban.
Felnőtt csapatunk az alábbi (kerete: 3+26 fős) kerettel vág neki a bajnokságnak:
Kapusok: Molnár Dávid, S. Nagy Szabolcs, Ofer Weis
Védők: Kmetykó Márk (csk), Gyurkó Tamás, Varga Ruszlán, Kovácsréti Áron, Tóth Máté, Ispán Csanád, Kárász Gábor, Staudinger Zsombor, Kovács Dominik, Csaplár Máté
Középpályások: Jakab Richárd, Marosi Norbert, Gálfi László, Radócz Ádám, Erdős Dávid, Zilahi Márton, Micheller Tamás, Schaffer Gergő, Hibjan Acuna José Thomas, Mihálszki Móric, Lőrincz Dávid
Támadók: Kocsis Balázs, Pálmai Zsolt, Varga Őrs, Kovács Roland, Borgulya Gábor


