Nem zörög a haraszt 4.

  • 2021.02.20.

Február 14.-én zárult a magyar átigazolási piac, de még az utolsó napon is történtek változások a keretünkben.

Ismét távozott egy korábban leálló játékosunk. Csertek Dániel (25), a Bács-Kiskun Megyei I. osztályú Kerekegyházára igazolt.

Ellenben további, régi (meghatározó) játékosaink futottak neki ismét a nagypályás focinak. Érsek Róbert (28) a futsal mellett elkezdte látogatni a csapatunk edzéseit is. Mint, ahogy Szabó Márton (24) is – 1 éves önkéntes száműzetés után – a folytatás mellett tette le a voksát.

A fiatal kapus, új igazolás Ugljesa Kuka igazolásával technikai gondok adódtak, egyenlőre függőben maradt a leigazolása, de továbbra is a csapattal edz.

Összegzés képen elmondhatjuk új játékos ezen a télen nem érkezett hozzánk, viszont a távozók között is csak olyanok vannak, akik korábban a labdarúgással felhagytak, vagy „perememberek” voltak. Ellenben a visszatérőkkel a variációs lehetőségeink mindenképpen nőnek majd. Az újrakezdők mindegyike a korábbi csapatunk meghatározó tagja volt. Így ha ők visszaépülnek a csapatba, akkor összességében még erősödhetünk is a tavaszi szezonra.

Érkezők: Ábrahám Ábel (középpályás, SV Loipersbach, Ausztria 5. osztály)

Újrakezdők: Kavalecz Márk (védő), Érsek Róbert (középpályás), Szabó Márton (középpályás)

Távozók: Pándy-Szekeres Dániel (középpályás, Sárospataki TC, BAZ Megye 1.), Faragó Bálint (középpályás, Törökbálinti LASE, Pest Megye 4.), Rozs Ádám (középpályás, Újhartyán VSE, Pest Megye 2.), Mizsei Péter (védő, Issimo SE, Blsz3), Pethő Bence (támadó, Szentendrei VSE, Pm2), Csertek Dániel (védő, Kerekegyházi SE, BKM1)

Leállók: –