Nem zörög a haraszt 4.

  • 2021.08.07.

Augusztus 21.-éig még lehetőség van igazolni. Ennek megfelelően – bár a keret hellyel-közzel készen áll a bajnoki rajtra – még a védelem megerősítése folyamatban van.

Így aztán nem meglepő, hogy belső védő posztra érkezett (most éppen a TF-ből) a nagy a „világjáró” Sztranyovszky Márk (37), aki már harmadjára öltözött kék-fehérbe. Az ő rutinja, tapasztalata sokat érhet az újraszerveződő védelmünkben.

Szintén komoly erősítés, hogy a futsal mellett ismét nagypályázik majd Horváth Szabolcs (28). Az elsősorban középpályán bevethető játékosunk 2 év után tér vissza és szerepel majd ismét a csapatunkban.

Ellenben a kísérlet nem vezetett eredményre, Kóródi Viktornak a rendszeres futball továbbra sem fér bele az életébe.

Érkezők: Hujbert Botond (középpályás, UTE, U17), Alassmi Rami (szélső védő, Nimród SE, BLSZ2), Kovács Marcell (középpályás, Nimród SE, BLSZ2), Koós Bálint (szélső-támadó, Kelen SC, NB3), Sörös Patrik (védő, Kerekegyháza SE, BKM1), Szuhai Lázár (támadó, UTE, U17), Ugljesa Kuka (kapus, Szent István SE, UP), Sztranyovszy Márk (belső védő, TFSE, BLSZ2)

Újrakezdők: Horváth Szabolcs (középpályás)

Távozók: Kató Dominik (szélső, Újpesti Flotta, Blsz2), Gerhardt Ádám (középpályás-támadó, ?), Orosz Botond (védő, ASE Paks, TM2), Hámory Zoltán (védő, Aranyszarvas SE, PM2), Demeter Viktor (védő, Móri SE, FM1)

Leállók: Stampf Armand (támadó-szélső), Szabó Márton (középpályás)