Nem zörög a haraszt…(4)
Lassan a harájához érkezik az átigazolási időszak, nálunk is felpörögtek az események. Sajnos a távozók (leállók) száma tovább nőtt. Egyre inkább úgy látszik, hogy Bakay Ferenc egyéb elfoglaltságaival nem tudja összeegyeztetni a nagypályás futballt és így a továbbiakban nem számíthatunk rá. Ugyancsak váratlanul érte a csapatot a hír, hogy a szerdai edzőmeccsen megkeresett irányítónk Faragó Bálint, nem sokat vacakolt a döntéssel és elfogadta a Törökbálint invitálását. Jellemző, hogy vándormadár játékosunknak a megye1-es csapat lesz a 4. együttese az elmúlt 2 év alatt.
Az érkezőkről. Demeter Viktor mellett a héten eldőlt, hogy 43-as játékosnak tekinthető a csatár Bita Mátyás, a középpályás Fodor Krisztián, a szélső Makk Levente, továbbá a már 1 éve nálunk tréningező hálóőr Ronny Haraldseid. Nálunk edz és várhatóan a jövő héten dől el, hogy hozzánk igazol-e a mindösze 18 esztendős tehetséges belső középpályás Szász Dániel.
Kék-fehérben folytatja a pályafutását az NB1-es tapasztalatokkal bíró, 30 éves középpályás-támadó Freud Gábor is, aki korábban megfordult az Újpest, Szolnok és Bp. Honvéd csapataiban is. Ausztriai és Németországi kitérő után augusztus közepén költözik haza és csatlakozik hozzánk. Egy kis bemutatkozó videó Freud Gáborról.
ÉRKEZŐK: Demeter Viktor (védekező középpályás, Jánoshida SE, megye1), Makk Levente (szélső, Veresegyház VSK, nb3), Fodor Krisztián (középpályás, Újbuda TC, nb3), Bita Mátyás (csatár, Csácsbozsok-Nemesapáti SE , megye1), Ronny Haraldseid (kapus, Lyngbo, norvégia), Szász Dániel (középpályás, Csep-Gól FC, blsz2 ???), Freud Gábor (támadó, FC Reflexa Rettenbach, németország)
TÁVOZÓK: Graeser Krisztián (kapus, Voyage SC???, blsz1), Visnyei Gábor (szélső, leáll ???), Juhász Dániel (középpályás, Pestszentimrei SK, blsz2), Závodszky Ádám (középpályás, ???), Bakay Ferenc (középpályás, leáll ???), Faragó Bálint (középpályás, Törökbálinti TC, megye1)

