Nem zörög a haraszt 6
Elindult a bajnokság és lassan az átigazolás hajrájába is kerülünk. Ennek ellenére még mindig nem végleges, nincs lezárva a keret. Továbbra is minden héten érkeznek próbajátékosok a csapathoz. Ezen a héten ismét két új igazolásról számolhatunk be. A lendületes fiatal középpályás, Németh Viktor (23) a Baranya Megyei I. osztályú PVSK csapatából érkezik hozzánk, a szintén középpályás Sikorszki Péter pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei II. osztályú Sárospataki TC (29) együtteséből (igaz ő utoljára még a Megye I.-ben szereplő gárdában szerepelt).
Azonban ismét vannak távozóink. Az „utánpótlás csapatunk” Airnergy FC felnőtt csapatot indít ebben az évben Blsz4-ben. Ezért visszatér az anyaegyesületéhez Gabura Alexander és Dévényi Dániel.
Érkezők: Nagy Dominik (támadó, Fejó-Therm Kft. Baracs SE, Megye1), Pásztor Ádám (védő, Műegyetem FC, Blsz2), Keglovics Bence (szélső, Hatvan FC, Nb3), Varga Őrs (szélső, UTE U19), Pásztor Zsolt (védő, KISE, Blsz2), Németh Viktor (középpályás, PVSK, Megye1), Sikorszki Péter (középpályás, Sárospataki TC, Megye2)
Távozók: Érsek Róbert (középpályás, Csömör KSK, Megye2), Ferenczi-Bakó Márk (középpályás, Salem International University, USA Virginia), Probáld Attila (védő, Diósdi TC, Megye2), Lovász Krisztián (védő, BVSC-Zugló, Blsz2), Graeser Krisztián (kapus, II. Kerület UFC, Blsz1), Ivancsik Norbert (kapus, Energia SC Gyöngyös, Megye2), Nika Bence (középpályás, Sóskút SKE, Megye2), Gabura Alexander (védő, Airnergy FC, Blsz4), Dévényi Dániel (középpályás, Airnergy FC, Blsz4)

