Eredmények, beszámolók a 6. fordulóból:
Nem született gól a Testvériség-Voyage meccsen

Jó mérkőzésnek ígérkezett a Testvériség és a Voyage összecsapása, és bár a két hasonló képességű csapat meccsén bár nem született gól, unalomra valóban nem volt ok!
Testvériség – Voyage SE 0-0
BLSZ1. 6. forduló
Aki későn érkezett, az lemaradt az első nagy helyzetről, amely a 3. percben történt, Alm Tamás (Testvériség) beadását Kaszala Patrik 6 méterről tette kapura, és a labda a jobb felső saroknál a kapufa belső élére vágódott, majd onnan kifelé pattant. Többen már gólt kiáltottak. A folytatásban is a Testvériség irányította a játékot, és a saját térfelére szorította a vendégeket, akik csak az első negyedóra után jöttek ki a szorításból. Ekkor Cseh Péter egy 40 méteres, remek íveléssel játszotta meg Bajusz Zoltánt, a Voyage támadója nagy helyzetben egyedül törhetett kapura, azonban lassan szelídítette meg a labdát, és így egy visszaérő védő az utolsó pillanatban szerelni tudta. A félidő derekán Altsach András (Voyag) mutatott be többször is remek cselsorozatot. Az egyik ilyen eset után Altsach begurításából Lotz Ádám lőtt 6 méterről az oldalhálóba. A 31. percben egy élesen középre lőtt szabadrúgás átgurult a vendégek ötösén belül, anélkül, hogy bárki hozzáért volna. A hajrában megint egy szép cselsorozatot láthattunk Altsach Andrástól (Voyag), aki Cseh Péter gyors bedobásával lépett meg, egészen a Tesi ötöséig jutott, de az utolsó pillanatban szerelni tudták. A félidőt Simon Zoltán passza után Jakab Máté 6 méterről leadott lövése zárta, amely azonban fölé szállt. Az állás a szünetben 0:0 volt. A második félidő is gyors helyzettel kezdőzött. Bajusz Zoltán már a 8. másodpercben szögletet harcolt ki a Voyage-nak, amikor kilépve a védők között csak nehezen tudták szerelni. Erdő-Lahner Tas szögletét aztán Lotz Ádám fejelte kapura, de Nagy János fogta a labdát. A vendégek egyik legnagyobb helyzete következett az 53. percben, amikor Altsach András cselezte végig a hazai jobb szélt, remek beadását Molnár Péter fejelte a jobb kapufára ahonnan kifelé pattanva a Nagy János kezében landolt a labda. A válasz sem késett a Testvériség részéről, Pósa Dániel 5 percenként hagyott ki szinte két ugyanolyan helyzetet. Előbb az 57. percben vett át egy ívelést a vendégek tizenhatosán belül a jobb oldalon, majd egyedül kapura törve 8 méterről az oldalhálóba lőtt. A 62. percben Pósa ismét az oldalhálóba lőtt ezúttal is kb. 8 méterről. A 67. percben egy szép hazai támadás végén ismét Pósa lőhetett, ezúttal nem az oldalháló hanem Graeser Krisztián tudott hárítani. A meccs végéhez közeledve ismét Altsach András (Voyage) következett. A 78. percben már sokadszor cselezte be magát a Testvériség kapuja elé, ám most egyedül vállalkozott a támadás befejezésére, 6 méteres lövését azonban védte Nagy János. A 80. percben Illés Károly (Testvériség) indította Simon Zoltánt, akinek passzát Bánhalmi Milán lőtte 7 méterről Graeser kezeibe. A mérkőzés végén még két vendég próbálkozást jegyezhettünk fel. A 84. percben Lotz Ádám élesen beadott szögletét Nagy János az utolsó pillanatban ütötte ki, majd a 91. percben ismét Lotz vonta magára a figyelmet egy 30 méteres szabadrúgással, amely ismét csak az oldalhálóban landolt. Bár mindkét oldalon megvoltak a lehetőségek, maradt a 0:0. Mérkőzés osztályzata: 6 Mindkét fél a támadó játékot erőltette és a gólok hiányában is jó mérkőzést láthattak a kilátogatók. Azonos erők összecsapásán igazságos döntetlen született, kérdés azonban az, hogy a megszerzett egy-egy pontnak ki örül jobban? A mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint Altsach András lett. Sok szép cselsorozatot mutatott be, lendületet vitt a játékba és gólszerzési lehetősége is adódott, igaz élni nem tudott vele.
További eredmények:
HEGYVIDÉK – IKARUS 1:2
UNIONE – INTER 2:4
SZPA – RAFC 0:5
THSE – GÁZGYÁR 1:1
BUDAFOK – FFC 1:0
MAFC – VÍZMŰVEK 1:0
43. SZ. ÉSK – KISE 7:1

