Szakosztályvezetőnk évértékelője!
Szakosztályvezetőnkkel, Emecz Viktor beszéltük át röviden a 2023-as évet:
- Menjünk időrendben. Az 5. helyen zártuk a 2022-es esztendőt, hogy csapatunk jó eséllyel pályázott a dobogóra és cím védőként álltunk még a Budapest Kupában is. Milyen reményekkel futottunk neki februárban a tavaszi szezonnak?
- E.V.: A tavaszi rajtnál még nem gondoltuk, hogy csapatunk vezérének, Kovács “Chivu” Marcell kiesése nagyban meghatározza majd a tavaszi szereplésünket. A Pénzügyőrből igazolt Csigi Ádám bár 10 meccsen 9 gót szerzett, szellemiségében és hozzáállásban meg sem közelítette elődjét. Kicsit olyanok lettünk mint egy fél karú óriás, a Csepeli meccs kivételével a rangadókat sorra elveszítettük, több kötelezőnek számító mérkőzést pedig csak döntetlenre tudtuk hozni.
- Ehhez képest, hogyan értékeled a bajnokság végén elért 5. helyet, és a kupabúcsút a 16 között?
- E.V.: Van némi hiányérzetem. Az őszi szezonunk alapján, a dobogó elérése és egy ismételt jó kupa szereplés reális cél volt, de nincs mit vitatni, tavasszal szétestünk, nem tudtunk kiegyensúlyozottan teljesíteni, így az 5. hely és a nagy Csepel elleni kupa búcsú reális eredmény volt.
- Rég nem látott játékosmozgás következett a nyári szünetben, nem csak a játékosok, hanem a szakmai stábban is történtek változások. Mi volt ennek az oka és hogyan sikerült végül ebből kijönnünk?
- E.V.: Szokták mondani, hogy a vereségnek nincs gazdája. A kudarcot is fel kell tudni dolgozni, sőt tanulni kell belőle. Erre több játékosunk és a szakmai stáb tagja is képtelen volt, ezért változtatunk kellett. Senki sem lehet nagyobb mint a klub. Felelős vezetőként nekünk ezt kell szem előtt tartanunk és bár tudtuk, hogy ezzel a saját dolgunkat is megnehezítjük nem volt más választásunk.
- Milyen elvárásokkal futottunk neki az őszi szezonnak és ehhez képest hogyan értékeled az őszi szezont?
- E.V.: Annak ellenére, hogy a nyáron átalakult a keretünk, nagy reményekkel futottunk neki a bajnokságnak. Viszont már a bajnokság elején látszott hogy a látszólag jó nevek edzés nélkül, üres ígéretekkel komoly gondokat fognak okozni. Az őszi szezon végére elfogytunk, így a 8. hely reális eredmény, a korai kupa búcsú viszont csalódás. Voltak viszont üde színfoltok; Kocsi Balázs gólérzékenysége, Ovszák Dávid, Gyurkó Tomi és Unger Vendel stabil teljesítménye és a két 43-as baba születése mindenképpen ide sorolandó.

- Mi várható a téli szünetben? Lesz játékosmozgás? Milyen posztokon szeretnénk erősíteni?
- E.V.: Az aktív játékosok közül nem számítok távozókra és a holt szezonban mindenképpen erősítenünk kell, erősíteni fogunk. Szeretnénk egy szerethető, egymásért az utolsó leheletig küzdő, összetartó társaságot összehozni akikkel ismét a dobogóért tudunk küzdeni.
- Amennyiben sikerülnek az erősítési tervek, akkor milyen 43-ast láthatunk majd tavasszal? Mivel lennél elégedett a bajnokság végén?
- E.V.: A bajnokság mondhatni eldőlt. A Csepel és a jelenleg második Budafok is felfelé lóg ki a mezőnyből. Nekünk van egy szűk magunk akikre lehet alapozni és ha sikerül megerősíteni a középpályát akkor 3. – 5. helyért küzdhetünk a tavasszal. Alakuló, formálódó csapatunkkal akkor lennék elégedett, ha a szezon végén a 8. helynél előrébb végeznénk.

Mi mást mondhatnánk, mint, hogy reméljük a legjobbakat és, hogy a tervek megvalósulnak. Minden más pedig úgy is a pályán dől el! A felkészülés január 9.-én kezdődik, a bajnoki rajt pedig február 17.-én lesz, amikor is a Gázgyár csapatát fogadjuk majd.



