Szenzációs átigazolás!
Az elmúlt hetek sikeres háttér tárgyalásait követően örömmel jelenthetjük be, hogy hosszú idő után ismét NBI-be adunk egy játékost! Orosz Botond, vagy ahogy Pakson hívták, a „Paksi mogyorós” nyártól ismét zöld fehérben szerepel. Kiváló védőnk egyébként hazatér, ugyanis paksi saját nevelés. Néhány éves korától már az Atomváros korosztályos csapataiban szerepelt, egészen addig, hogy 2014-ben egy Liga kupa meccsen a felnőtt csapatban is bemutatkozhatott.
Az OTP Bank Liga NBI jelenlegi 7. helyezett együttes csapatkapitánya, Böde Dániel – megkeresésünkre – röviden csak annyit válaszolt, hogy örül a rutinos védő érkezésének és már várja a közös munkát!
Egyébként belső védőnk a válogatott mérkőzések miatti szünetben, szerdán egy Debrecen elleni edzőmérkőzésen már be is mutatkozott leendő csapatában és 34 percet töltött a pályán.
A paksi csapat ügyvezetője, Haraszti Zsolt is lelkesen nyilatkozott 25 éves védőnkről. Elmondása szerint továbbra is magyar és saját nevelésű játékosokkal képzelik el a jövőt, ebbe a koncepcióba abszolúte beleillik a mi Botondunk. Ráadásul idén igen sok gólt is kapott a csapat a bajnokságban (ezidáig 52-őt), ezért indokolt volt a védelem megerősítése. Az ügyvezető kiemelte: „Szóval mindenképpen szerettünk volna a védelembe is igazolni, Botond pedig az elmúlt egy évben a 43. sz. Építők SK egyik legjobb játékosa volt. Sok sikert kívánunk neki Pakson.”
Ehhez nem tudunk sok mindent hozzátenni, mint, hogy gratulálunk Boti és sok sikert nyártól az NBI-ben!



