Szezonzáró
Lezárult a 2017/18-as bajnoki esztendő. Játékosaink, vezetőink és szimpatizánsaink a téli szezonzáróhoz hasonlóan most is a 39Studium Étteremben, három fogásos vacsorával búcsúztatták a mögöttük hagyott időszakot.
Kicsit a jövőbe is tekintve. A felkészülés július 17.-én kezdődik, viszont ekkor már nem sokat vacakolnak a fiúk, hiszen másnap edzőmeccset is játszik a csapat. Augusztus első napjaiban pedig, az első hivatalos meccseken, az MK selejtezőjében kell majd helytállni együttesünknek.
A tervek azonban mit sem változnak a korábbi évekhez képest, továbbra is a cél a BLSZ1 élcsoportjában végezni.
Átigazolásról még korai beszélni (mindenesetre folynak a háttérben tárgyalások), azonban látva, hogy a bajnokság utolsó negyedében mennyire elfogyott a csapat, nem ártana aktívnak lenni az átigazolási piacon. Annyi azért biztosnak tűnik, hogy a következő szezonban nem számíthat a csapat a Mészáros-Horváth Norbi kettősre (ők várhatón a következő 1 évet külföldön töltik majd), ellenben ha minden jól megy visszatérnek a tartós sérültjeink, de legalábbis a csapattal kezdi a felkészülést Fodor Kristóf, Horváth Szabi, Juhász Ádám és Örkényi Bence, valamint rendeződhet a játékengedélye Amirehsan Moderesinek is.
Véget ért ez a vegyesnek mondható bajnoki évad, a végül elért 6. hellyel maradéktalanul nem lehetünk elégedettek. Azonban be kell látnunk, hogy a BLSZ1 folyamatosan erősödik és egyre nagyobb kihívást jelent a csapatoknak. A jó szerepléshez pedig nekünk is egyre jobban fel kell kötni majd azt a bizonyos nadrágot.

