Tovább a megkezdett úton…
Az előjelek nem voltak túl kedvezőek. Egy csapatra való játékos hiányzott a Csatorna pályán lejátszott, hétfői mérkőzésen. A sérült kapusunk, Fehér Gyuri helyett Miskei Zoli állt a háló elé, de nem lehetett számítani a mezőnyben Probáld, Kollár, Sólyom, Nagy, Gombos, Egervári hatosra sem. Galambos Pisti viszont újoncokat avathatott, a fiatal generációt erősítő Szalamie és Slehovszki rögtön a kezdőben kapott játéklehetőséget.
A pálya szépnek szép volt, de jó nem. A zömében műfüves cipővel készülő játékosaink folyamatosan csúszkáltak a kemény talajon. Ennek meg is lett a böjtje. A 19. percben vezetett is a hazai csapat.
A fiúk azonban nem adták fel és még az első félidőben fordítottak. Előbb Szalamie a (21. percben), majd Argilopulos (a 24. percben) szerzett nagy gólt.
A fordulás után elsősorban Kálnai révén nagyobb gólaránnyal is nyerhettünk volna, de most kimaradtak a – további – lehetőségek.
Sebaj majd a jövő héten az ISSIMO ellen (hétfő 19-óra Fáy utca).
A legutóbbi 4 mérkőzésen 3 győzelem és 1 döntetlen a mérleg. Ezzel már a 8. a csapat!

