Váratlan vereség
Az utóbbi időben javuló teljesítményt és eredménysort mutatott öregfiúk csapatunk. Bizakodásra adott okot az is, hogy előzetesen a 9. helyen álló Issimo csapata sem tünt verhetetlen tizenegynek.
Ráadásul jól is kezdtek a seniorjaink. Az 5. percben Hajzer révén már a hazaiak kapujában táncolt a labda. Nem, is érdemtelenül. Az első 20 perc rólunk szólt. A gyors, rövid passzos játékkal nem igazán tudott mit kezdeni az Issimo.
A 25. percben viszont a semmiből egyenlítettek. Egy fejes landolt Kormos kapujába. A félidő utolsó percében, ha már az ellenfélnek nem ment a gólszerzés, segítettek a mieink! Gombos és Nagy szólalkozott össze egy helyezkedési probléma miatt a saját tizanhatosunkon belül. A hazai támadó köszönte és a figyelmetlen védőink mellett akadálytalanul jutatta el a labdát a kapunkba.
Ez a buta gól megtörhette a fiúkat, mert a második félidő elején újabb gól szedtek be. Innentől már nem volt megállás a lejtmenetben. Kálnai a 65. percben még kozmetikázott az eredményen, de a vége súlyosnak mondható 5:2-es vereség lett.
Sajnálatos, hogy a mérkőzésen Papp Zoli részleges combizomszakadást szenvedett, így várhatóan összel már ő sem léphet pályára.
A jövő héten hétfőn ismét idegenbe megy a csapat, 19-órai kezdéssel a XIV. kerületi sportcenrtrumban a 8. helyezett Róna együttesével csapnak össze öregfiaink.

