Vereséggel nyitott az öregfiúk

  • 2016.03.08.

Az öregfiúknál is elindult a tavaszi szezon. Az elmúlt héten még tartott egy (sikeres) főpróbát a csapat. Az egy osztállyal feljebb vitézkedő Zrinyi csapatát verték 4:1-re a Fáy utcában.

Ilyen előzményekkel és nagy bizakodással várta a hétfői rajtot Galambos Pisti és csapata. A keret meglepően nagy, 17 fős létszámban gyülekeztek az öltözőben. A mérkőzés viszont nem alakult a várakozásainknak megfelelően. A meccs tulajdonképpen már az első félidő közepén eldőlt. Egy jól eltalált szabadrúgás (29. perc) és egy 16-oson belül elpasszolt labda (34. perc) megpecsételte a sorsunkat.

A II. félidőben sem sikerült a felzárkózás, a mieink végül csak lesgólig jutottak. Így az 5 új játékossal felálló csapatunk, 2 gólos vereséget szenvedett a 3. helyen álló ABE-DARAZSAK ellen.

Volt még egy sajnálatos esemény a mérkőzésen. Nagy András (Maki) egy szabálytalan szerelés során olyan szerencsétlenül esett a földre, hogy beszakadt a bal váll szallagja. Reméljük mielőbb felépül öregfiúk csapatunk motorja.

Folytatás március 22.-én kedden, 20:30-as kezdéssel szintén a Vasas műfüves pályán.