Beharangozó!

  • 2026.08.13.

Teljesen átalakult csapatunk első igazi kihívása következik! A bajnoki rajton, az előző pontvadászat 5. helyezettjét, a Csepel FC USE-ét fogadjuk.

A 2025/26-os szezonban három alkalommal is találkoztunk velük és a mérlegünk nem túl eredményes. Az őszi hazai 0:0 után, ősszel idegenben kikaptunk (0:3), majd két hétre rá a Budapest kupában ugyan megnehezítettük a dolgukat (1:1), de aztán egy a maratoni büntetőpárbajban végül alulmaradtunk. A Csepeliek a jó bajnoki szereplés mellett, a fennállásuk során először megnyerték a Budapest Kupát is.

A felkészülési során (amiről tudunk), az edzőmérkőzéseken jól szerepeltek. A Pilis (PM1) elleni 2:2 után, a Vecséssel (PM1) 3:1 és a Cegléddel (PM1) 5:4 szemben is nyerni tudtak. A Mol Magyar Kupa 1. fordulóját is sikerrel vették és továbbjutottak a Komárom-Esztergom Megyei 1. osztályú Zsámbék ellen (3:1).

A nyári átigazolási időszakban erősödtek, a csapathoz érkezett Kis-Oros Máté (Eger), Seregy Tamás (Pilis), Urbin Márk (Csepel SC).

A legutóbbi hazai mérkőzésünkön 0:0-ra végeztek egymással a csapatok.

A mieinknek bizony fel kell kötniük majd azt a bizonyos nadrágot, ha győztes rajttal szeretnének nekifutni a szezonnak. Ellenfelünk jó erőből áll és emellett mellettük szól az összeszokottság is, szemben velünk, ahol a végleges új csapat kialakítása még folyamatban van.

A bajnoki nyitó mérkőzésére, augusztus 15.-én szombaton 11:00-as kezdéssel kerül sor a Gázművek sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Fekete László, segítői Dr. Madari Adrián és Török Zsolt lesznek. A vendégek sötétkék szerelésben játszanak, a mieink pedig kék-fehér csíkos mez-fehér alsó együttesben lépnek majd pályára.

Gyertek szurkolni!